Túl vagyok a randevún és ha belegondolok, hogy odaérve negyed órával hamarabb épp azon morfondíroztam az autóban ülve, hogy mi a francért mentem én bele ebbe, jóformán semmit nem tudok a srácról, és gyakorlatilag ideges voltam, ahhoz képest most nagyon jó érzés van bennem. Tehát igen, a randevú jól sikerült. Gondoltam elcsapva azt a negyed órát az autóban, mégsem fogok az étterem bejárata előtt ácsingózni, felhívtam a barátnőmet és vele vitattam meg, ezt a mi a francnak mentem bele dolgot. Persze ő szokásához híven mondta, hogy ne aggódjak, mert általában azok a dolgok, amikhez nincs kedvem, azok mindig nagyon jól szoktak sikerülni. És persze igaza lett. Hívott a fiú, öt perccel a találkozó előtt, mondtam neki, hogy itt vagyok, jövök. Akkor már oly ideges voltam, hogy azt sem tudtam jó helyre parkoltam-e vagy sem, vigyem máshova az autót vagy se, szóval... kétségbeesetten rohangáltam egy kicsit az autó körül, mint egy tojós galamb, aztán mély lélegzetet vettem, nyugi, nincs itt semmi probléma és elindultam.

A fiú ahogy meglátott közeledni kiszállít az autóból. Pont olyan volt mint a képen, magas, szemüveges, kopasz és jóképű.

Többedik bejegyzésem óta hangsúlyozom, hogy leálltam az ismerkedéssel, nem vágyom most rá, hogy újabb hazugságnak tegyem ki magam, hisz többen megmagyarázták már itt nékem, hogy a férfiak dirrekte a nők miatt hazudoznak, mert bizony elvárás ez a nők részéről. Nem is tudom mit kéne tennem, kiírni a homlokomra, hogy én nem várom, hogy hazudj nekem, légy őszinte, én ezt kedvelem?  (Jaj, tán nem egy dalszövegíró veszett el bennem?) De persze a kiskaput nyitva hagyom azzal, hogy a nagy ő, aki meg van nekem írva, akit a kártya kivetett részemre, az rám találhasson, így nem töröltem a regisztrációmat a társkeresőről, hanem az előfizetésemet nem hosszabbítottam meg. Persze így majdhogynem használhatatlan az oldal, de levelet tudnak nekem írni és én is részesültem abban a kegyben, hogy előfizetés nélkül is elküldhetek hét levelet. Ennyinek elégnek kell lennie az első sziától az első randi megbeszéléséig.

És persze, ez az a társkereső, ahol a hercegem óta semmi mozgás nem történt. Aztán egyszercsak, hol volt, hol nem volt, kaptam egy levelet "Szia! Mit szólnál egy egyszerű találkozóhoz?" Ennyi. Semmi szia én ez meg ez vagyok, ezt meg ezt csinálom, itt meg itt tartok az életben és ezt meg ezt keresem. Név egy 2-sel kezdődő szám. No tessék, ez mennyire komoly már? Vajon mire utal ez a szám? Korára? Áááá nem hisz harminckilenc éves. Lábméret?? Áááá azt azért reméljük, hogy a 193 cm-es magasságnál ez legalább 4-sel kezdődik. Akkor vajon mi lehet még?? Más egyszerűen nem jut eszembe. No jó, akkor ezt kb. ennyire is kell komolyan venni. Gondolkodva a nagyszerű válaszon kb. fél órát, visszaírtam, egy olyan tökéletesen megfogalmazott, alaposan kigondolt választ, hogy: "Szia! Kinél mit jelent az egyszerű? Nálad?".

Az én kedves, egyedülálló (single) öri barinőm jóval visszafogottabb az ismerkedés terén, mint én. Neki elég volt egy-két szar eset a pasikkal, hogy befékezzen és úgymond megmaradjon a saját komfortzónájában, megőrizve lelke sértetlenségét. Persze nem kevés izgalommal kísérte mindig az én próbálkozásaimat és megingathatatlanságomat, hogy nem és nem adom fel. Az egyik nem jött be, jöhet a következő, mert én bizony addig megyek, míg meg nem találom azt ki nékem meg vagyon írva és jövendőlve (saját magam által, mint megbízási szerződéses boszorkány és javasasszony).

Persze az ő élete sem abban merül ki, hogy otthon ül és ölbe tett kézzel malmozva várja a Nagy Ő-t és közben elfelejt élni, felregisztrált egy táncpartnert kereső oldalra, mert neki bizony eltökélt szándéka, hogy a Dirty Dancing-es fílinget átélje tánc közben és persze némi tánctudásra is szert tegyen. Ez hónapokkal ezelőtt volt, akkor volt egy azaz egy jelentkező, akivel nem sikerült közös napirendben megegyezni és azóta semmi. Már el is felejtkezett a regisztrációról, mígnem a napokban kapott egy levelet. Egy elég jóképességű (183 cm magas) harmincegynehány éves illető jelentkezett, rocky tánchoz partner találása céljából, mely a barátnőmnek szintén szíve vágya (márminthogy megtanuljon tökéletesen rokizni, amolyan dobálós pörgetős módon is) .

Hát igen, az, hogy elegem lett újfent az úgynevezett társkeresésből, ismerkedésből, még mindig tart. Eljött az ősz, az óra átállítás - hál istennek a hideg még nem -, és az, hogy már lassan hatkor sötétedik azt az érzés hozza elő belőlem, hogy haza kell menni, bebújni az ágyba, és belemerülni valamelyik kedvenc sorozatomba, vagy találni egy újat, és végigmenni az eddigi részeken. Utolsó próbálkozásom és reményem, hogy találtam egy olyan személyt, aki akár érdekelt is volna - ő volt a Herceg -, már lassan feledésbe merül. Az ismerkedéssel leálltam, kapok ugyan egy-egy levelet (legutóbb egy olyat, amiben végig magáztak, és olyan tisztelettel állt hozzám az illető, hogy az már számomra is a nem normális érzéssel ért fel), de ennyi. Ezzel egyenes arányban nyertem vissza a teljesen kiegyensúlyozott lelkivilágomat, amit szintén nagyon élvezek. Jó ez az érzés. Kezdem teljesen megérteni azt az álláspontot, hogy minél idősebb az ember, annál nehezebben adja fel az egyedüllétet, illetve a kiegyensúlyozottságát, valamint teszi ki a lelkét annak, hogy abba valaki újra beleszarjon.

Így az ősz beköszöntével a nyári vitalitás is tovaillan, a lecsökkent napsugárzás miatti kevesebb energiából néha örülök, hogy a napi kötelezőt tudom csinálni, és ilyenkor nem igazán vágyom sehova. Reggel még az óraátállítás ellenére is nagyon nehezen kelek, este meg már fél tízkor alszom. Azonban ez az időszak sokkal több programot hozott magával, mint ami úgymond ildomos lenne. Októberben egy normális hétvégém volt, az első, utána választás miatt dolgoztam szombat, vasárnap, majd azt követő szombat munkanap volt, azt követően mentem Prágába a négy napon, majd a következő hétvégén a családomhoz utaztam el, szóval...már egy hónapja folyamatosan csak futok magam után, mind a házmunkával, mind a pihenést illetően. Ráadásul ezerrel rajta vagyok a csatorna problémám megoldásán is, ami szintén nem kevés energiát követel. De hogy ne csak ennyivel intézzem el, néhány szó Prágáról.

Már többször céloztam rá, hogy nem tartozom a vékony nők közé. Az a típus vagyok, aki evéssel kompenzál mindent, a stresszt, a boldogtalanságot sőt az örömöt is, hisz szeretek enni. Szeretem az édességeket is, édesszájú vagyok. 18 éves korom óta (mióta dolgozom és jóformán ellátmányozom magam) jó pár kiló rám rakodott szépen folyamatosan. Mindig küzdöttem ellene, de mindig negatív eredménnyel. Így már jó ideje feladtam a harcot, és nem foglalkozok ezzel a dologgal. Persze igyekszem sportolni, mert kell, csinálom is, nem rendszeresen. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy viszonylag magas vagyok (de persze nem eléggé), így van hol eloszlania feleslegnek és ez főleg deréktájon található. Legutóbb szóba elegyedve egy kedves olvasómmal képet küldtem neki. Ő elolvasva a blogomat, látva a képem a következő megállapítást tette: "A Te problémád kettő szóban összefoglalható: kövér vagy."

Az ideális randevú rengeteg féle lehet, azt igen sok minden határozza meg. Például a helyszín. Többször több helyen is szóba került már, vajon hova kellene első, vagy második vagy esetleg sokadik randevút szervezni. A vélemények megoszlanak értelemszerűen, hisz mi emberek sem vagyunk egyformák. És akkor itt Alibanya blogtársnőmhöz hasonlóan elkezdtem a neten búvárkodni, vajon mit is írnak erről az okosak, de csak ugyanazzal az általánosságokkal találkoztam, amit már én is hallottam többször.  Hagyom is őket a francba, mert nincs azon már mit ragozni, hogy gyorsétterembe tök ciki, mozi sem jó hely, meg a hangos zenét játszó szórakozóhelyek sem. Ellenben mennyi ideális hely létezik, romkocsmák, éttermek, sétáfikáló helyek, nem utolsó sorban kiállítások, múzeumok is szóba kerültek.

Kezdek kétségbe esni. Olyan szinten nem érdekel már jó ideje a pasizás, hogy az már kezd gyanússá válni. Mi van velem? Megöregedtem? Aszexuálissá váltam? Nyáron még semmi gond nem volt e téren. Jó persze korábban egyszer már volt ilyen. Akkor másfél évig nem pasiztam, és nem is történt semmi. Úgy értem nem társkeresőztem, nem ismerkedtem, csak éltem. És senki nem szólított le az utcán, a szórakozóhelyen, a bevásárló központba, hogy ismerkedést kezdeményezzen. Pedig jártam én milliom helyre, sportolni, moziba, tehát még csak nem is ültem otthon és valahogy mégsem.

És mióta eltűnt a Hercegem, meg Petike is az életemből, egyszerűen semmi. Visszaregisztráltam egy ingyenesen is jól használható társkeresőre, ugyanis újfent beláttam, hiába fizettem elő nyáron egy másikra, egy általam normálisabbnak ítélt oldalra, semmi nem történt ott sem. Na jó, a Herceget onnan ismertem meg. És legutóbb pedig egy 53 éves orvos kezdeményezett ismerkedést, amibe a Herceg után - őszintén - rohadtul nem volt kedvem belemenni.

És igen, bizony, merthogy van ám ilyen is, mert hiába él és küzd egyedül egy nő a világban, és boldogul és örül, és látszik keménynek, azért ahogy mindenkinek, neki is vannak befordulós, negatív, borús gondolatokkal teli időszakai. Ekkor csak esendően elbújik a takaró alá, gondolatok cikáznak a fejében most akkor mi lesz, és hogy lesz, és mikor lesz és.... nincs válasz, nem is lehet, hisz olyan gondolatok asgatják ilyenkor a nő agyát, amik tán sosem fognak megtörténni, vagy olyan problémák, amik vannak, mert mindenki követ el hülyeséget életében,-  sajnos én sem voltam kivétel -, de igyekszik megoldani őket, és rajta van a dolgon, de ebben az időszakban ezek óriásira duzzadnak, és egy nagy félelem az egész gondolat az életről. Ez annyira kétségbeejtő helyzet tud lenni. És bármennyire is tudod, hogy ez nyilván csak a csillagok állása miatti depisebb időszak, mert látod a környezetedben pont mindenki ennyire negatív lett, mint Te is, tehát nem egyedi a dolog, de valahogy mégsem tudod rajta magad egy vállrándítással túltenni.

Ezek nem olyan dolgok, mint például nyáron kifesteni a fürdőszobát, mert az semmi más, csak elhatározás és fizikai erő kérdése. Megoldható. Ezek olyan problémák, amikre csak az idő múlása hozhat megváltást, de semmiképpen nem a Te elhatározásodon és fizikai erődön múlik csak a megoldás. És csak benne vannak az agyban ezek a gondolatok, és csak forognak benne, megoldást nem lelvén, hisz jelen helyzetben nincs, és ez egy olyan nyomás az emberen, ami egyre-egyre csak nő, mint az ágy alól előbújó fekete mumus, és gyakorlatilag már ott tartasz, hogy egyszerűen úgy érzed, ez elviselhetetlen és legszívesebben angolosan távoznál ebből az egész kétségbeejtő világból, egy elegáns, felcsapkodod az ereidet, vagy beveszel egy doboz altatót fináléval, és olyan gondolattal, hogy utánam a vízözön, vagy mindenki bekaphatja.

A női lélek... ez az a dolog, amiről a férfiak java részének halovány fogalma sincs, hogy vajon ez mi, mit kell ezzel kezdeni, így tudomást sem vesznek róla, szarnak rá magasról. Amelyik férfi viszont megértette, hogy ez mi, hogy működik, annak nyert ügye van, azt a nőt kapja meg, amelyiket akarja. Illetve pontosítok, mert azokról a nőkről beszélek, akik nem sorvasztották el a lelküket, a külsőségek oltárán, akiknek nem a pénz, a vagyon, a műmell és a felvarrt haj műszempillával a legfontosabb dolog az életében. Azokról a természetes nőkről beszélek, akikre nem hat a média, nem kárhoztatják magukat egy olyan női sorsra, ami a média szerint normális, hanem szeretik az élet mélyebb tartalmait is.

A női lélek főleg az érzések tárháza, az a valami, ami által egy nő igazán NŐ tud lenni.

... mert bizony ilyen is van. Időnként a hold, a csillagok állása, vagy a hormonok miatt, de bizony erőt vesz a nőn (azaz rajtam) is a szomorúság, az egyedül vagyok érzése, magyarán szólva az önsajnálat. Aztán, hogy éppen mi vezet ide, nyilván egy csomó okot tud találni bárki. Például amikor az eltűnt herceg (az audis remélem, így rémlik már) újra jelentkezik, és együtt vagytok újfent egy csodás este erejéig, és arra a másfél-két órára a hercegnője lehetsz, de ez a másfél-két óra, újfent kevés ahhoz, hogy erre ő is rájöjjön. És mikor megbeszélitek, hogy ez annyira, de annyira jó volt, hogy muszáj belőle rendszert csinálni, aztán még a "hazaértem és még útközben az estére gondolva volt további három utó-orgazmusom" levelemre érkezik egy válaszlevél, hogy "nagyon ott volt megint az este", de utána már a keddi "továbbra is Rád gondolok, jó éjt" email-re már nem érkezik válasz....hááát igen, ez újfent el tud szomorítani. Annak ellenére, hogy az első eltűnése után minden reményem el is szállt arra, hogy na ő most akkor aztán tényleg kapcsolatot szeretne velem kezdeményezni.