A szomszéd fiú...., oh, nem továbbra sem tudok beszámolni semmilyen újabb kalandomról, abszolút kalandmentes vagyok (de beteszek pár izgalmas képet). És lehet, hogy unalmas is?? Hát legfeljebb majd majd továbblapoz a kedves olvasó, egy felkapottabb, érdekesebb blogra. Az életem halad, bár ez utóbbi időszakomat inkább jellemzi a küzdés, mint annak felhőtlen élvezése. Aztán, hogy lesz-e jobb, vagy lesz ez még így se, nem tudom. Elhagytam a látómat. A társadalmi életem most az iskolába járásban merül ki, bekerültem egy új közegbe, megismertem pár igazán jófej, új emberkét, és bizony rendszeresen velük találkozgatok majd minden péntek délután és szombaton. Az, hogy közben még olyan mennyiségű információ zúdul ránk egy-egy óra alkalmával, amiből két hónapon belül helyt kell állnunk, hogy legalább olyan profi szinten tudjuk, mint az oktató, az már csak mellékes. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy míg az oktató egy, azaz egy tárgyból profi, addig tőlünk így első körben, hat egy profi tárgyas oktató várja el, hogy hat tantárgyból legyünk ugyanolyan profik. Na, de hát a mesteri címet nyilván nem bagóért osztogatják. Igaz az utolsó matek órán, mikor is nemhogy elvesztettem a fonalat, de még csak fonalat sem láttam sehol, amit elveszthettem volna, nézve a kedves idősebb tanár bácsi azon morfondíroztam, hogy lehet, hogy célravezetőbb, ha lefekszem vele, mert hamarabb meglesz az elégséges osztályzat belőle, minthogy én bármikor is úgy kenjem-vágjam az integrálszámítást, mint Ő. És ettől a gondolattól az sem tudott elrettenteni, hogy egy kicsit öregesen büdöske volt a tanár úr, és megállás nélkül úgy beszélt, hogy a szavakat ismertük, amit mondott, de egyik mondatának sem volt számunkra értelme.

De azt hitte jófej, mert ezen gondolatomat, hogy egy szex a kettesért, rögtön megemlítettem a mellettem ülő lánynak, aki vizuális típus lévén úgy elkezdett ezen nevetni, hogy a tanár bácsi teljesen elgyengült a tudattól, hogy milyen humoros előadó is. Igaz hozzátettem, hogy az ikreket elkeresztelheti sinus-cosinus függvénynek és tőlem úgy deriválhatja, meg differenciálhatja őket, ahogy szeretné. Na, mindegy is, csak kiszerettem volna fejezni, hogy ezzel az iskolával elértem azt, hogy minden film nézéssel, illetve henyéléssel eltöltött percet jobb esetben két évig folyamatos lelkiismeret furdalással fogok megélni, mert megállás nélkül az van bennem, hogy tanulni kell, tanulni kell, mert különben gáz lesz.

Aztán jöjjön a posztom ihletője, a szomszéd fiú. Hát nem tudom megmondani mióta szomszédjaim, igazság szerint nem igazán működik itt az egy helyen lakunk, átjárunk egymáshoz jó szomszédi viszony. A szomszédság kimerül abban, hogy köszönünk egymásnak és ennyi. Még úgy is, hogy az egyik másik szomszédom, az egyik gyerekkori barátnőm lett. Vele is egy évben kb. öt alkalommal ha szót váltok, ilyenkor iszunk egy-egy pohárka valamit, és többnyire a ismerkedős történeteim érdeklik őt, házas nőként, ami nem lep meg. Aztán nem olyan régen (=sok éve, ugyanis csak úgy repülnek az évek, jelen esetben kb. 8-10 éve) a másik szomszédomban egy régi parasztház helyére, két új házat építettek és lett két új szomszédom, egy fiatal és egy középkorú párocska. Kedvesek aranyosak, nincs velük semmi gond szerencsére. Cserébe én is jó szomszéd vagyok, aki sosincs otthon. A köszönés velük első perctől megvolt, de bemutatkozás nem, mert valahogy ez nálunk annyira nem divat, mint az amerikai filmekben. A fiatal párocska nagyon helyes pár, szép szőke, modell alkatú lánnyal, és helyes, magas vékony, kopasz fiúval. Hamarosan, ahogy lennie kell, lett nekik két kislányuk. Aztán miután ők is megtudták, hogy el szeretném adni a házat a fiú megszólított. Nem nagyon látunk át egymáshoz, mert én gondoskodtam róla, hogy se az utcáról, se a szomszédból ne legyen panoráma, az itthoni életem, így erre a megszólításra úgy került sor, hogy felállt az udvarában egy padra és a kerítés felett szólt át. Nagyon nincs is ennek jelentősége, mondta, hogy miért költözöm el, nem szeretné, hogy ez legyen, így ő annak szurkol, hogy ne kelljen el a házam. Hát erre nagyon nem tudtam mit mondani.

Aztán ennek apropóján egyre többet szólított meg, mindig váltottunk pár udvarias mondatot, este mikor látott futásból hazajönni, egyszer az egyik boltban, ahol tényleg véletlenül lehetett csak összefutni, stb. stb. Végül nem olyan régen, meg megkérdezte, hogy használok-e egy dolgot, mert ha nem ő megvenné tőlem. Miután mondtam neki, hogy nem használom, és ki is akartam már dobni, és neki adom ingyen, bár már nincs jó állapotban, ez az üzlet megköttetett. Ennek kapcsán többször átjött, jött vele a kedves felesége és lányai is. Tényleg beszélgettünk egy kicsit, kedvesek aranyosak, és itt sor került a telefonszámcserére, mi több a nagyközösségin is barátok lettünk. Aztán ezen alkalmakkor ez a fiú mindig szeretett velem beszélgetésbe elegyni, érdeklődő, udvarias volt, amiben még semmi meglepőt nem találtam. A szemei gyönyörű világos szürke, vagy kék hatalmas szemek, amit beszéd közben rezzenéstelenül rajtad tart, és általában én is így beszélek másokkal, azonban egyre többször azon kaptam magam, hogy nem bírom én ezt a tekintetet így sokáig, és gyakran elnéztem másfelé. Ha nem lennék kb. tíz évvel öregebb, és 100 kilóval nehezebb, mint a felesége, a pillantását, akár érdeklődőnek is vehetném, de a leírtak tudatában egyáltalán nem tekintettem annak. Figyelembe véve azt is, hogy többnyire otthon a legszakattabb, kinyúlt, otthoni ruhákban tartózkodom (hát valószínűleg most sokan kiábrándulnak belőlem, de tényleg nem vagyok az otthon tűsarkúban, kifestve takarítgató hölgytípus), eszembe se jutna, hogy így ebben a formában, bárki nőként tekintsen rám.

Aztán azóta viszont egyre többször kapok ártalmatlan üzenetet, beszélgetés kezdeményezéseket a közösségin, minden alkalommal most már meg kell állni beszélgetni, amit továbbra is úgy gondolnék, hogy ártalmatlan dolog, így gondolom az érdeklődés is az, az életemben lévő pasikról, az ismerkedésekről is, amit azért valljunk be, az ember nem a szomszédjának férjével szokott megbeszélni, vagy tévedek? Nem hiányzik a szex, és hasonlók, gondolom minden egyedülélő nő megkapja ezt a kérdést, és nyilván ha mindegyikért kapott volna már egy tíz forintost, már házat vehetnénk belőle. És továbbra is az csontig hatoló tekintet, amiről már tényleg úgy érzem, hogy felfal vele, és egyre jobban zavarba hoz. Sosem gondolnám, hogy a felesége mellett, én kellenék neki, és ezért nem tudom ezt hova tenni, de valahogy úgy érzem, ez több, mint egyszerű szomszédos tekintet, valahogy mélyen legbelül érzem, annak ellenére, hogy a tudatommal sosem érteném ezt meg. Sosem gondolnám, hogy egy olyan férfi, akinek két gyerek szülése után is modellalkatú, tinédzsernek kinéző, szépséges felesége van, az egy ilyen típusú nőt akarjon magának, akár egy alkalomra is, mint én.

Aztán barátnőm erre mindig csak annyit mond, hogy a legszebb nőt, Jennifer Lopezt is megcsalta a nálánál sok kaliberrel rosszabb pasi férje, így ezen ne csodálkozzak. Hát tudom csodák márpedig nincsenek, de az én fejemben ez a dolog sosem fog összeállni. Gyakorlatilag én azt sem tudom már elképzelni, hogy bárkinek is kellhetek még ebben az életben, ez nyilván adódik abból, hogy a fantasztikus színvonalú netes ismerkedést befejeztem, egyébben meg nincs részem. Aztán továbbra is azt gondolom, hogy ez csak ártalmatlan dolog, és én érzem rosszul, semmi ilyen nincs mögötte, és a van vibered kérdésre is nem volt a válaszom, és a többire üzenetre is csak ártalmatlan, nem a személyének szóló, hanem az egész családjára vonatkozó megszemélyesítésben válaszolok. Egyébként az iskolában megismert egyik fiú is, hasonlóan néz rám, csak neki meg hatalmas és gyönyörű csokoládé barna szemei vannak, hosszú szempillákkal. És miután azt gondolnátok, hogy a pasihiányom már ott tart, hogy azt hiszem, minden pasi, aki rámnéz akar engem, meg kell nyugtassalak, nem, ez nem így van, mert az összes többi nem néz így rám. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mindkét tekintetbe bele tudnék veszni, mert nagyon helyes fiúk, de eme másik is feleséges, kisbabával, szóval tuti, hogy nem azért néz úgy rám, amiért én gondolom, hanem csak mert figyelmes.

Ja és még egy kis adalék ide a végére, az én drága ügyvéd uram újra hívott. Eszébe jutottam, és persze megkaptam a beosztásom, hogy én eszébe se jutok, és nem keresem őt, és persze megint látni szeretne (kb. két-három havonta rámír), és megcsókolni, és hogy én sosem érek rá, igaz az elmúlt négy öt megbeszélt találkozóra ő nem jött el, de ma!! kapaszkodjatok meg, állítólag ötre értem jön. Hááát, tavaly december 4-e óta nem láttam, és most kisebb fogadásokat mernék kötni arra, hogy Brad Pitt hamarabb fog értem jönni, mint ő ma, de persze én várom őt. Igazság szerint ezt sem értem, mert tényleg a csókon kívül sosem volt más köztünk, és azt hittem, már azt sem tudja ki vagyok, de erre mindig rendszeresen rácáfol, mert tényleg előkerül állandóan, kifejezve abbéli érzését, hogy szívesen látna, és vágyik a csókomra.

Húúú látjátok, micsoda pasizásban van részem? Mondja bármelyikőtök is, hogy nem izgalmas.

Legyetek jók, és legyen izgalmasabb éjszakáitok, mint Nekem.

Csók: Pixy