És igen, bizony, merthogy van ám ilyen is, mert hiába él és küzd egyedül egy nő a világban, és boldogul és örül, és látszik keménynek, azért ahogy mindenkinek, neki is vannak befordulós, negatív, borús gondolatokkal teli időszakai. Ekkor csak esendően elbújik a takaró alá, gondolatok cikáznak a fejében most akkor mi lesz, és hogy lesz, és mikor lesz és.... nincs válasz, nem is lehet, hisz olyan gondolatok asgatják ilyenkor a nő agyát, amik tán sosem fognak megtörténni, vagy olyan problémák, amik vannak, mert mindenki követ el hülyeséget életében,-  sajnos én sem voltam kivétel -, de igyekszik megoldani őket, és rajta van a dolgon, de ebben az időszakban ezek óriásira duzzadnak, és egy nagy félelem az egész gondolat az életről. Ez annyira kétségbeejtő helyzet tud lenni. És bármennyire is tudod, hogy ez nyilván csak a csillagok állása miatti depisebb időszak, mert látod a környezetedben pont mindenki ennyire negatív lett, mint Te is, tehát nem egyedi a dolog, de valahogy mégsem tudod rajta magad egy vállrándítással túltenni.

Ezek nem olyan dolgok, mint például nyáron kifesteni a fürdőszobát, mert az semmi más, csak elhatározás és fizikai erő kérdése. Megoldható. Ezek olyan problémák, amikre csak az idő múlása hozhat megváltást, de semmiképpen nem a Te elhatározásodon és fizikai erődön múlik csak a megoldás. És csak benne vannak az agyban ezek a gondolatok, és csak forognak benne, megoldást nem lelvén, hisz jelen helyzetben nincs, és ez egy olyan nyomás az emberen, ami egyre-egyre csak nő, mint az ágy alól előbújó fekete mumus, és gyakorlatilag már ott tartasz, hogy egyszerűen úgy érzed, ez elviselhetetlen és legszívesebben angolosan távoznál ebből az egész kétségbeejtő világból, egy elegáns, felcsapkodod az ereidet, vagy beveszel egy doboz altatót fináléval, és olyan gondolattal, hogy utánam a vízözön, vagy mindenki bekaphatja.

És többnyire, józan paraszti ésszel rendelkező nőként, rögtön ezután lévő gondolatod az, hogy igen, ez tényleg kurva jó lenne, de ezt Te nem engedheted meg magadnak, mert ott fiad, a családod (ők mit szólnának ehhez?? micsoda fájdalom lenne nekik megtudni egy ilyen dolgot, és tennéd ki őket annak, hogy elkezdjék a helyzet miatt magukat hibáztatni, hogy nem figyeltek Rád eléggé, ilyen helyzetben senki sem hozhatja a másikat), meg a barátaid, meg különben is....Az ember küzdelemre született évezredek óta küzd mindennel és nem adja fel. És rögtön a tudatodba kerülnek olyan dolgok, hogy akkor valaki épp halálos beteg, vagy balesetet szenvedett és lebénulhat, vagy nem lehet gyereke, vagy ... egy csomó olyan dolog, amihez képest, az hogy szarul oldották meg a csatornázást a városban, és megállás nélkül eldugul az utcai gyűjtő, ami miatt visszafolyik a szennyvíz, ha nem veszed észre időben, meg hogy hülye fejjel pár évvel ezelőtt elmentél kezesnek egy hitelbe, mert még volt férjed és neki egy legjobb barátja, aki sokat segített már nektek és nem lehetett kibújni ezen kérés alól, ez mind semmi. És meg is ígérték, hogy csak pár évről lenne szó, míg kiskorú öcsi nagykorúvá nem válik és a gyámhatóság odaadja a pénzét /ezt persze nem tartották be, de rajta vannak az ügyön, viszont most, tök mindegy miért kell várniuk fél évet, hogy újra bankhoz fordulhassanak valami jobb konstrukciójú hitel miatt, és a srác nővére vállalta is az új kezesi dolgot is, tehát csak várni kell és bízni, hogy megtartják a szavukat./ Nos igen, ezek a problémák ezekhez képest semmik, mert egy halálos beteg menyire örülne az én csatorna problémámnak, de még a hitelkezesinek is (pláne, hogy eddig lekopogom, nem volt belőle hátrányom, de persze bármikor lehetne). És megtettem a megoldás keresést a csatorna ügyben is utolsó körben, miután rájöttem, hogy az ember szép szóval, szépen kérve semmire sem jut, így felindultan és fenyegetőzve levelet írtam a polgármesternek. Micsoda húzás mi?? :) Választás előtt. Jöttek is rögtön helyszínelni, és vázolták a probléma megoldási lehetőségeket, azonban ez augusztusban volt, azóta semmi és tegnap éjjel újabb dugulásom volt.

Szóval igen, minden embernek vannak problémái, kinek nagyobbak, kinek kisebbek, de van mindenkinek olyan időszaka, mikor a saját problémái egyszerűen megoldhatatlannak és elviselhetetlennek tűnnek. És ilyenkor, bevallom, iszonyatosan jó lenne egy társ, egy férfi, aki melletted lenne, és ha máshogy nem is, mert ezeket nyilván ő sem tudja megoldani egyből, de lélekben támogat, átölel és azt mondja: "ne félj kicsim, minden rendben lesz, bármi legyen is, megoldjuk".

Igen ez az egyedüllét egyetlen egy hátránya, mikor az ember befordul és nincs senki, aki segíteni ebből "kimászni". És az az igazság, hogy ez a helyzet annyira nem is kétségbeejtő, míg az embernek él az anyukája (meg az apukája, de nálam e téren anyu dominált), mert ugye a szülők egyértelműen örök életre biztosítják gyermeküket arról, hogy történjék bármi, ők ott lesznek, segítenek és rájuk mindig számíthatsz. Viszont mikor az egyedülálló ember elveszti anyukáját, no igen, akkor és csak akkor érzi igazán azt, hogy rohadtul egyedül maradt ebben a világban, függetlenül attól, hogy van egy fia, van egy apukája, két lánytesója, családokkal. Ők mindösszesen sem képesek megadni azt, amit egy anya tud adni, függetlenül attól, hogy ez az anya sem volt tökéletes ember, de akkor is ANYA volt. /És persze elnézést kérek azoktól, akiknek ez nem adatott meg, mert én is tudom, hogy nem csak jó szülők léteznek, hanem rosszak is./

Szóval igen, van ilyen is, nem happy érzés és persze tudod, ezen túl kell jutni, túl is fogsz jutni rajta, vagy akikkel megosztod ezeket a gondolataidat, mind biztatnak, segítenek, melletted állnak, végül is tényleg nincs e téren egyedül az ember. És tudod, hogy a most újra tavasz lenne, jó idő, nyár, napsütés, akkor mindez pikk-pakk tovaszállna, de így, hogy várhatóan egy hosszú hideg tél jön (bár remélem nem lesz hidegebb, mint a tavalyi), így sokkal nehezebb túljutni ezen. De túl fogok. :) Ígérem.