Eljött ugye - nem is olyan régen - az év utolsó napja, és a következő év első napja, mikor is holmi hagyomány szerint ilyenkor fogadalmakat kell tenni. Na most sok éves tapasztalatom alapján én semmilyen fogadalmat nem tettem, annak ellenére, hogy pár dolog megfordult a fejemben. Részint azért, mert már egy hét múlva nem emlékeztem rá sosem miket fogadtam meg (lehet le kellett volna írni), részint úgysem tudom őket megtartani, mert az élet, ahogy a sors, folyamatosan változik és amit még az adott pillanatban úgy gondolok, azt a következőben már nem.

Fogadalmi elhatározásaim idén /tavaly/ alapból két dolog körül keringtek: az első általános téma, na most aztán rohadtul le fogok fogyni /nem kell mosolyogni kérem/, a másik persze mi más lehet, mint a pasik. Velük kapcsolatosan is valami hasonló, hogy akkor mind marad a múltban és 2015 új év új pasik éve lesz.

Akkor csak néhány szóban a koncertről. Ülőhelyre vettünk jegyet, tekintettel kolléganőmre, meg gondoltam végül is csak Demjén koncert, nem egy Nickelback. A koncert maga egy kis késéssel indult, így volt időm szemrevételezni a közelebbi környezetemben ülőket, akik főleg az idősebb korosztályt képviselték, egyszerű házaspárok, idősebb barátnők együtt, volt egy-egy fiatal srác is kísérő nélkül. Aztán elkezdődött a koncert két lassú számmal. Az ismerős akkordok hallatán abszolút jó érzés töltött el és tudtam fantasztikus este lesz zeneileg. Aztán, hogy lassan hevüljön a dolog, jöttek a gyorsabb számok is. No az első ilyennél már éreztem óriási hibát követtem el az ülőhellyel, mert olyan szinten benne volt a lábamba a boogie, hogy alig bírtam magam ülve tartani, mint egy hülyének úgy járt a lábam, és végeztem, valami nagyon idióta ülő-táncot. A este legnagyobb negatívuma az volt, hogy nem volt elég hangos a koncert és így végig hallani lehetett mind a tapsot, mind a saját illetve a mellettem ülők éneklését. Ez nem volt jó, de persze nem tartott vissza attól, hogy én is énekeljek, már amit tudtam.

"Hogyan tudnék élni nélküled..."

Nem tudom, hogy ez csúfolásnak számít-e, de tudom miért hívják Demjén Ferencet Rózsinak, és tudom, hogy egy egész ország így ismeri őt. Szerintem nem számít csúfolásnak már az Ő helyzetében, mégha ezt a becenevet ezen céllal kapta is az általános iskolában. És igen, Őt biztos vagyok benne, hogy ez az ország ismeri. Szeretném a mi kis viszonyunkat megosztani ezennel, mert igen, van köztünk kapcsolat.

AZ ELSŐ RANDEVÚ: Ez a kapcsolat tizenéves koromban kezdődött 1994-ben, megboldogult 60 kilós koromban mikor is fiatal lányként átmentem a szomszéd kis város Posseidon nevű diszkójába, ahol is aznapra Demjén Ferenc, Rózsi volt meginvitálva sztárfellépőnek. Hát akkoriban persze, elég sok számát játszották a rádiók, tudtam ki ő, de egyáltalán nem érdekelt a zenéje. Tojgli zene volt számomra, ne kérdezzétek ez mit jelent, ez volt és kész. Vannak olyan előadók, akikről úgy gondolom, hogy meg kell öregedni ahhoz, hogy az ember szeresse őket. Például Jimmy-t is ki ne ismerné. Hát fiatal koromban, a tinédzserek között vérciki volt az ő zenéje. Viszont, ahogy egyre idősebb lettem és lám, így szépen 41 évre öregedtem, egyre több száma volt olyan, amire felkaptam a fejem, és mondtam húú ez jó. Valahol Rózsit, Zoránt, Koncz Zsuzsát és a hasonló előadókat sorolom még ebbe a kategóriába.

Igen, vége, újfent túl vagyunk egy karácsonyon, ami ugyanazt hozta, amit szokott, három nap családom körében, megejtve velük a szokásos kis ajándékozási procedúránkat. Amióta anyu meghalt, azóta apukám vette magához a kezdeményező szerepet és hív meg minket magához, teljesen egyedül elkészítve, a bőséges karácsonyi vacsorát. Ilyenkor  a húgom feladata a sütemények elkészítése (ezzel jobban is jár az egész család), én meg oda szállok be segíteni ahova kell, köret pucolás, mosogatás, rendrakás stb. Idén fő feladatom volt a három pulya gardedámkodása, hogy addig is békén hagyják anyukat, amíg készült a somlói és a többi finomság. Nem volt egyszerű feladat bevallom, de mivel csak két napról volt szó, így belevettem magam. Visszatérve csak pár szót az ajándékozásról, melyre vacsora után kerül sor.

Remélem, hogy mindenkinek nagyszerűen telnek az ünnepek. A blog kifogott rajtam, mert valamiért az utolsó posztomnál nem engedett válaszolni a kedves hozzászólóknak, így válaszomat, egy korábbi posztom alá illesztettem be, remélve, hogy elér a címzettekhez.

Tegnapi este folyamán a kollégákkal rendeztünk egy kis előszilveszteri búcsúpartyt, ahonnan fél négyre értem haza, majd pár óra alvás után lejöttem vidékre a családomhoz. Itt fogom velük tölteni a karácsonyt, pár napig. Ezen okból kifolyólag egy kicsit kevesebbet tudok itt lenni.

De nagyon örülök nektek, hogy olvastok, hogy hozzászóltok, hogy tanácsokkal láttok el, és hogy talán hiányoltok is (persze biztos vannak kivételek). :)

Valaki, nem is olyan régen, azt írta rólam, hogy én azt hiszem magamról, hogy tökéletes vagyok, és semmi mást nem csinálok, csak királynőként figyelve elvárok a másik féltől, én nem adok semmit bele egy ismerkedésbe, pláne nem lelkileg, az összes tudományom abból áll, hogy kiglancolva megjelenek az adott randevún és elvárom, hogy mindenki aléljon el tőlem, és úgy csókoljon, hogy jó legyen. Mindezt az itteni írásaimból következtette ki, profilozta le rólam. Meg ezt is írta: "Az a felsőbbrendűség, amikor az elég magas elvárásaiddal (jó test, optimális méretek, kisugárzás, műveltség, humor, drága autó, Dr. előtag, egyetemi végzettség) vagy elfoglalva ahelyett, hogy egyáltalán felmérnéd, vajon TE MIT TUDSZ NYÚJTANI (van-e cserébe jó test? optimális méretek? kisugárzás? műveltség? humor? drága autó? Dr. előtag? egyetemi végzettség?), és az felér-e annyival, amit a másik nyújtott! Mindez Téged nem érdekel, mert (szerinted) neked eleve több jár, mint amit adni tudsz. " Ezzel nem tudok vitába szállni, fel nem foghatom, és nem is akarom, hogy vajon ő mi alapján állít be engem ilyennek.

Nem tudok sírni, és ez nagyon rossz. Sokszor szoktam sírni, általában önsajnálat miatt, de az utóbbi időben főleg anyukám hiánya miatt. Szeretek sírni, utána mindig nagyon jó érzés. Megkönnyebbülés. Most is rendezgetve épp a bugyis-melltartós fiókot, hallgatva közben kedvenc zenéimet, jó lett volna egy kicsit sírdogálni. Hisz okom akár lehetne is rá. Az ügyvédről csütörtök óta nem hallottam, akkor ígérte pénteken találkozunk. Még csak le sem mondta. Ez nem jó, de tudom ez az, aminek történnie kell, mégsem tudok miatta sírni. Rágondolok és semmi. Pedig neki nagyon hálás vagyok, mindazok ellenére, amiben részem volt tőle. Míg meg nem ismertem egyszerűen már azt gondoltam, hogy teljesen meghaltam lelkileg, én már nem tudok szeretni, nem tudok szerelmes lenni. Jött ő és egy pillanat alatt bebizonyította az ellenkezőjét. Ezért nagyon nagyon hálás vagyok és egyben szomorú is, hogy végre egy férfi, aki hat rám és nem lesz belőle semmi.Ez annyira szomorú. És nem tudok sírni. Elmondom ezt a barátnőmnek, aki azt, mondja, ne csodálkozz rajta, már sokat sírtál miatta. Mi más is szólhatna épp, mint Tóth Gabi Érte megérte című száma. Hallgatva rájövök, ez egyszerűen rólunk szólt.

"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit! Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad... Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk..."

El kell meséljem, muszáj, látnia kell mindenkinek, hogy egyszerűen vagy tényleg én nem vagyok normális (óóó tudom, most mindenki feje függőleges irányba elkezdett le-föl járni), vagy csak ennyire szerencsétlen vagyok (tudom, még mindig csak hülye), vagy tényleg az embernek vannak dolgok, amiket el kell engednie, mert soha semmi nem lesz belőle. Jelen esetben, hogy megismerjek valaki olyat, akivel én e tied, te az enyém kapcsolatba kerülhetnék, valamennyi időre (arra gondolni sem merek, hogy a sírig, a mai világban? viccelsz-vicceskedsz?). Ezennel megosztom 2014. év sikeres társkeresésben nem bővelkedő utolsó történetét. 

Előtte egy kis statisztika, amolyan Bridget Jones-szosan. Az évet egy nős-szexkapcsolat áthozatalával kezdtem tavalyról, melyben többször több hónapra szakítottunk, véglegesen szeptemberben. Az évben 13 új ismerkedést kezdtem, melyből hat megállt az első randinál, vagy még egy két találkozásnál, de nem lett belőle több (=ágyban nem folytatódott a történet, és igen az ügyvéd is ebben a halmazban van). Öt találkozás jutott el az ágyig, melyből három dirrekte csak ezt irányozta meg a részemről is. Egy ismerkedés pedig megélt még pár hetet, egy pedig úgymond még meg van, de ez sem szól másról, csak a szexről, de jelen esetben egy független egyedül élő férfival, igen ő a Herceg). Így visszatekintve, nem gondolnám, hogy ez aztán olyan iszonyatosan nagy szám lenne, meg azt sem, hogy csak erről szól az életem. Nem, az életem teljesen rendben van, telik-múlik sok élménnyel, melynek csak egy kisebb hányadát teszi ki a társtalálási projektem.

Hát megpróbálom folytatni a rövid, és talán nem is olyan érdekes utolsó ismerkedésem történetét. Tehát a korábbi posztomban említett, eléggé nyálasan szenvedélyesen, fogalmazó fiatalemberrel vasárnap délután találkoztam.  Kinézete az volt, ami a képen, nem ért csalódás, ahogy észrevettem őt sem. Leültünk egy kávézós részlegnél, ahol ittam egy melange-t ő pedig egy kólát. Meghívott rá. Aztán beszélgetni kezdtünk, nagyon sokat, öt órán keresztül, és persze latinos temperamentumnak megfelelően, olyan 70/30 %-ban ő beszélt többet. Szóba kerültek a volt barátnők, meg beszélt a volt barátnőiről, és még egy kicsit a volt barátnőkről is, meg hogy szeret főzni, van egy kiskutyája, és a egy kislánya. Igazság szerint szerintem minden emberben működik szerintem az összehasonlítás. Hát bennem is, így megismerve az Ügyvéd Urat ezerrel dolgozott ez. Megállás nélkül figyelve az embert intettem magam, hogy ugyan nem számít, hogy nem olyan helyes, nem olyan vicces, nem olyan vonzó, nem olyan eszes, nem olyan magabiztos, az Ügyvéd Úr egy "rossz fiú", ő meg itt egy rendes fiú, és a nők ezt akarják kapcsolatra.

Az az öt-nyolc stabil olvasóm, akiket imádok, már tudják, és már ki is vesézték egyik újabb ismerkedési próbálkozásomat. Ügyvéd Úr hatását szeretném mindenáron csökkenteni (aki ma teljesen eltűnte magát megint), igaz tegnap, a hétvégi eltűnés után hosszasan beszélgettünk. Sok kérdést feltettem, és nagyon hosszas és őszinte válasszal felelt mindre az Ügyvéd Úr. Ezzel, hogy így számomra is meglepő módon teljesen nyíltan és őszintén beszél az életéről, még jobban megkedvelteti magát velem. Rám is jellemző ugyanez a nyíltság. Általában, aki eddig megdugott csak, az nem tartotta ilyen fontosnak előtte, hogy tényleg ennyi mindent eláruljon magáról. És volt egy édes elszólása is (nem, több is volt, de ezt szerettem), melynek lényege az volt, hogy időnként bepánikol és úgy érzi mindenki az ő idejét rabolja el, azért nem veszi fel a telefonokat, nem nézi meg az emaileket sem. És kérdeztem, hogy ilyenkor ha én hívom, akkor arról is úgy gondolja, hogy rabolni akarom az idejét, erre válasz: "ááá dehogy, a szeretteimre ez nem vonatkozik". Hogy zabálom meg azt a pici zúzádat :) én, mint az ő szerette. Jaj de imádom. No mindegy, ennek függvényében, az előfizetés nélkül is jól használható társkeresőn szóba elegytem egy elvált, 40 éves férfival.