Randiztam tegnap, egy hetes, napi egy-kétszeri email váltás után. Az emailek nagyon egyszerűek és tárgyilagosak voltak. Nem volt benne szinte semmi különleges és a tegnapi találkozóra is úgy került sor, hogy még telefonszámcsere sem volt előtte. Pedig rutinos randizóként azért azt szoktam cserélni, mert bármi közbe jöhet, amiért az ember nem ér oda időben és ilyenkor jó hívni a másikat, hogy jövök, csak nem nyílt ki a metróajtó éppen.

A srácot egyből felismertem, az egyetlen átküldött képe alapján annak ellenére, hogy ott rövid a haja, most meg már félhosszú és mivel gyanúsan széles mosollyal közeledtem felé, így előbb utóbb ő is rájött, hogy csakis én lehetek az, akit vár.

Külsőre kellemes meglepetés volt, tetszett, amit láttam. Magassága is jó volt. Leültünk egy nem éppen legfinomabb limonádéval és beszélgettünk. Sok minden szóba került. Kedves, aranyos és abszolút normális gondolkodású férfi képe kezdett kirajzolódni előttem, aki imádja a három lányát, nagyon jó apa és nagyon jó férj is volt. A beszélgetésünk során kiderült, hogy ő másfél éve hagyta el a feleségét, azóta egyedül él, volt egy-két ismerkedése, pár hónapos kapcsolata, de társaságon belülről. Ez az első netes társkeresése, egyáltalán nem csinált még ilyet előtte. Szóval velem vesztette el a szüzességét e téren. Kérdés ribanc válik-e belőle? :) Sétáltunk még a környéken egy kicsit, majd, tekintettel arra, hogy mindennap nagyon korán kel, és ehhez korán is fekszik, mondtam, hogy akkor köszönjünk el egymástól.

Persze szóba került a hogyan tovább dolog és a kérdésre, hogy akkor találkozunk-e még, igent mondott, majd megkérdezte, hogy én mit szeretnék, nekem is volt egy igenem a dologra. Megkérdezte, hogy adhat e búcsú puszit, kérdeztem, hogy ugye csókról beszélünk, a helyzet idillikussága nem volt meg hozzá, de igyekeztem utána enyhíteni ezen, megfogtam a kezét és megcsókoltuk egymást, de amolyan tesz üzemmódban, tehát nem a vágytól hajtva még. Érintésre elmaradt a csoda, de hogy is lehetnék olyan szerencsés, hogy eddig 40 év alatt egyszer már történt ilyen, akkor még egyszer történni fog. Jó volt a csókja, bele feledkeztünk és nem kellett sok kb. fél perc sem, hogy érezzem egészséges férfival állok szemben, éreztem, hogy nem vagyok rá hatástalan, ahogy az lenni is szokott (széles mosoly).

Ahogy éreztem, hogy egyre jobban elönti a vágy persze rám sem volt hatástalan, nagyon fel tud izgatni, az ha érzem, hogy én felizgatok egy férfit :) szóval ezt azért jeleztem is neki. Aztán már elég nehéz volt abbahagyni a csókot, minden egyes alkalommal újra kezdtük, és persze a vágy egyre csak fokozódott. Ebben a hevületben beszéltük meg azt, hogy akkor törvényszerű, hogy ezt folytatnunk kell, és vajon mikor. Egyeztetve gyerekeink előfordulási függvényeit megbeszéltük, hogy a péntek este szabadok lehetünk mindketten, úgyhogy megbeszéltük, hogy nálam. 

És ahogy a hevület csillapult jöttek bennem elő az örök női kérdések:

1. Tényleg, bele kellett ebbe így mennem, hogy már rögtön a második randin megtörténik a dolog?

2. Mégis mit akarok akkor én ettől az egésztől? Újfent tudom, hogy ő sem fog számítani nekem, ezért mentem bele, mert így nincs jelentősége, hogy ő mit gondol erről, mit gondol rólam?

3. Gyakorlatilag megint csak egy szexkalandba kezdtem így bele?

Pedig tetszik a srác, amit így meg tudtam róla, mind beleillene abba a képbe, amit én szeretnék látni egy férfiban, aki meg tudja hódítani a szívem. Hazafelé tartva is történt egy számomra kellemes incidens.

A csók után elköszöntem tőle, ő elment az autójához, és menet közben még elmentem mellette, már az autóval, és behajolt az ablakon még egy csókra, aztán nem nagyon érdeklődtem az autója iránt, de annyit mondott Audija van. Gondoltam meglesem, elfele haladtomban, egy Audi volt a parkolóban az valami csodaszép óriási nagy ezüst autó volt, és kiderült az az övé, mert persze egy úton mentünk haza és utolért. Miért nem lepődöm meg ezen, hisz kb. háromszor akkora autója volt, mint az Opelem :) Rám is villantott, tehát kétség sem férhetett hozzá, hogy Ő az.

Végigkísért a hazaúton, és ami a pláne, hogy már a városomban leintettek a rendőrök, kicsit túlléptem a sebhatárt, de reméltem nem ezért, és hála csak közúti ellenőrzés volt. Elkérték a papírjaimat. Persze megállt ő is mögöttem és kiszállt az autóból és addig odajött hozzám, én is kiszálltam és megvárta ott velem, hogy a rendőrök ellenőrizzék az okmányokat.

És hazaérve, barátnőnek mesélve épp a sztorit megjött az sms is, hogy köszöni az estét és többet kapott, mint remélt. Hányszor, de hányszor értem már eddig úgy haza első randiból, hogy vártam vártam azt a kurva sms-t, mert szerintem ez így van rendjén, hogy jönnie kell, és persze nem jött. Most, hogy már fel sem merült bennem, hogy jönni fog, most jött. És milyen érdekes, mert mikor korábban vártam őket, azoknak örültem volna, most meg csak mosolyogtam egyet, látván, hogy jött, de valahogy nem töltött el plusz örömmel. No mindegy. Tudom, női betegség ez a túlagyalás, de hát nő vagyok.

Szóval, akkor holnap randi.... és a gondolataim csaponganak, vannak az elvek és van az egyszer élünk oldal, ami váltakozik bennem. Jaj, ha lenne egy jövőbe látóm, de jó lenne :)