Pixy mesél

Pixy mesél

Romantika tinédzser módra...

2014. július 05. - Pixynor

Annak idején, kislány koromban, ahogy megtanultam olvasni, elkezdtem falni a könyveket, továbbá már akkor előjött a filmek iránti nagy rajongásom. Azóta már tudom, hogy minden lány álmodozik, elképzel romantikus dolgokat, amiket majd meg akar valósítani. Ez velem is így volt. Azonban idővel rájöttem, hogy az, amiről én azt gondolnám, hogy romantikus, az nem ugyanaz, amiről a többi lány is álmodik. Például: soha az életben nem akartam sem esküvőt, sem fehér ruhát, de mindig is vágytam valakire, akibe őrülten beleszeretek és ő is belém. Ez az őrült szerelem aztán mindenféle formában megfordult a fejemben, a tipikus love-sztoriknak megfelelő szereposztásban. Szegény egyszerű kislány, akit meghódít a vagány erős férfi, aki persze első pillanatban beleszeret a lányba, és tűzön vízen át megküzd azért, hogy megkaphassa őt.

Aztán úgy körülbelül 14 éves koromtól belevetettem magam a szórakozásba :), és történtek velem olyan dolgok, amikre utólag úgy emlékszem vissza, hogy húú, de jó volt, de romantikus volt :) Az első ilyen meghatározó élmény volt, mikor barátnőmmel 18 évesen stoppal lementünk Balatonra :) két hétre. Ott végig stoppal közlekedtünk. Nappal a strandon voltunk, éjjel pedig a disco-ban, mert akkor még bizony a disco-k korszaka volt. :) Ja és persze anyu úgy tudta, hogy a barátnőm nagymamájához megyünk le egy unalmas kis faluba két hétre. :)

Aztán, ugye, nyáreste, Balatonpart, fiatal lányok, persze, hogy megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Szemezés egy nagyon helyes fiúval, majd közeledés és végül megismerkedés vele a disco-ban. Jaj, de nagy varázsa volt :) Azt adta elő, hogy ő egy spanyol srác érdekes módon egy magyar társasággal, de persze nem számított. Spanyol igen, gyönyörű szemekkel (a csatolt képen lévő színészhez hasonló típus), kézzel-lábbal, mutogatva beszélve egymással, hogy megértsük egymást. Este ismerkedés, másnap a strandon fürdés egész nap, ahol már meg voltak a filmben látható, ölelkezünk, csókolózunk a vízben nagyjelenetek és minden magától történt teljesen spontán módon. Aztán este a disco-ban találka újra, majd séta a partra, ahol ücsörgés közben, a disco hangjaival a háttérben akkora telehold volt, alig fértünk be alá, és persze ott a parton megkaptam a sima ezüst karika gyűrűjét, majd az általuk bérelt kis faházban folytatódott az este az ágyban. No nem a gyűrű miatt, hanem mert el sem tudtam volna képzelni más befejezést egy ilyen estének. És akkor még nagyon nagyon keveset tapasztalt nőként, újfent az ösztöneimre bízva magam, még az sem számított, hogy épp beköszöntött nőiességem hete. A fiút nem zavarta, számomra ez akkor még egy kicsit fura dolog volt, és ennek ellenére megtörtént az, aminek meg kellett történnie és reggel a barátok nyitották ránk az ajtót. Nagyon nagyon érzéki srác volt, ahogy simogatta az arcom közben, ahogy kisimította a hajam az arcomból, ahogy a szemembe nézve megcsókolt és persze magáévá tett, minden végig az ő irányításával történt én gyakorlatilag alig tapasztaltan átadtam magam az élménynek, ami magával ragadott.

Igen tudom, ez így a tipikus romantikus Balatonparti szerelemnek tűnik, ami gondolom sok mindenkivel megesett és igen, egy kicsit nyálas és rózsaszín is, de egy életre meghatározta azt az élményfaktort, amiből utána már nem engedtem, ha arról volt szó, hogy valami legyen nagyon jó.

Aztán amire szívesen emlékszem vissza, mint szintén másik meghatározó élményre az szilveszter este történt. Még ugyanazzal a balatonos barátnőmmel, az ő öccsével és az öccsének haverjaival lementünk egy kis nyaralóba szilveszterezni, valakihez (már nem emlékszem, kihez) a Balatonra tán szintén. A szilveszter este ez esetben is, mint mindig a piáról és az összejövök valakivel-ről szólt, mert ugye valahogy mindig ez volt a cél, mikor szórakozni jártam anno. Aztán valahogy aznap este nem jutott számomra megfelelő fiú, akivel összejöhettem volna, és ugyanígy árválkodott ott a barátnőm öccse is a falnak dőlve, sört iszogatva. Háát a barátnőm öccse, nagyon nem foglalkoztam vele, mint pasival. Szóval ott állt Öcsi a falnál, és mivel semmi érdemleges más nem történt odamentem hozzá beszélgetni, majd engedve a bennem mocorgó kis ördögnek, valamiért eldöntöttem, hogy ma este az én prédám Öcsi lesz :) Végül is helyes srác volt, bár nem túl magas, de... nem számított. Aztán persze jött a beszélgetés közbeni kacérkodás, a finom testüzenetek, a csábos tekintet és a teljes egészében ráutaló magatartás, hogy akkor most itten Te + Én = meg fog történni. Persze Öcsi tágra nyílt szemekkel figyelte, amit művelek, felfogva ő az én célomat, de nem értve, hogy miért pont ő, mikor én az ő nővérének a barátnője vagyok... De akkor én még voltam olyan magabiztos nő, hogy amit, illetve akit akartam azt én megszereztem magamnak :) Így járt Öcsi is. Megcsókoltam és hááát az egymást követő csókhegyek vége az lett, hogy kerestünk mi is egy üres szobát.

Ott persze történt, aminek történnie kellett, csókolózás, megszabadulás a ruháktól (ami télvíz idején nem volt kevés) és persze, amit nagyon fontosnak tartottam akkor (mert anyám ezt nevelte belém, hogy ha terhesen merek hazamenni kirúg otthonról és még meg is ver) előkerült az óvszer. No most, ahogy ezt én bevetettem a srácon, háát bizony ottan konyulás következett be, ami miatt a fiú nagyon rosszul érezte magát. Végül is valahogy ő végig nagyon félszeg volt és gyakorlatilag én voltam a "vezér" az egész csókolózásban és szexben, hisz az én döntésem volt, hogy megszerzem őt. És persze itt bevetettem egy olyan jelenetet, amit előtte egy nagyon izgató könyvben olvastam (nem emlékszem rá, sajnos mi volt a címe). A jelenet az volt, hogy a fiú kezét összekötöztem a feje fölött az ágytámlához, és mondtam, hogy gondolja azt, hogy a szájába egy rongyot tömök (a könyvben így volt, de én ettől eltekintettem) mindezt tettem persze úgy, hogy meztelenül lovaglóülésben ültem rajta és finoman búgva meséltem a sztorit neki, amit a könyvben olvastam, amolyan jó dominaként. Aztán mellbimbómmal finoman végigsimogattam a száját (tovább nem részletezném), és persze több se kellett srácnak, olyan harckészültség fogta el ettől, hogy az óvszer a másodperc tört része alatt megfeszült, majd szétrepedt a farkán és persze meg volt a közösülés, majd mentünk a fürdőszobába "óvszerpróbára" hogy nem lyukadt-e ki, majd ha már beleengedtük a vizet, úgy hogy volt ki is kötöttük a törülköző tartóra :) /Jaj már hát szilveszter volt :) / Aztán ez a dolog még kétszer megtörtént, csókolózás, szoba, aminek a végére az lett, hogy a nylonharisnyám, amit a hideg miatt viseltem már cafatokra szakadt a sok lerángatástól és felhúzástól. Szóval az est végére három gumi díszelgett a törülközőtartón. Aztán eljött a hajnal a józanodás, hazatérés pillanata. Persze másnap már átgondolva mi történt, egy kicsit én is fogtam a fejem, hogy úristen az Öcsivel... , és akkor vajon a barátnőm mit fog szólni hozzá.

 Másnap mentem át hozzájuk és a barátnő csak annyit mondott széles mosollyal az arcán, hogy: "AZ ÖCSÉM AZT MONDTA, HOGY SOHA DE SOHA NEM FOGJA ELFELEJTENI EZT AZ ÉJSZAKÁT" és persze, mint kiderült, az Öcsi ott, szilveszter éjjelén, velem vesztette el a szüzességét. :) Bár az én szüzességem elvesztése számomra is ilyen felejthetetlen élmény lett volna. :)

 a-3-metros-sobre-el-cielo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tarskereses40felett.blog.hu/api/trackback/id/tr796475837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása