Nem, nem kaptam szófosást, hogy egy héten belül már másodjára nyúlok klaviatúrához, hanem történt egy-két dolog, ami igen érdekes. Tuti a csillagok állása miatt van. Kísért a múlt. A lelkes 20 főt is meghaladó olvasótáborom - akiket imádok, ismerve és ismeretlenül is - pontosan tudja, hogy aki nálamnál szűziesebb, rendesebb, tisztességesebb, becsületesebb életet él január első hete óta, az biztos, hogy festi magát, hazudik és megtéveszt. Ugye nemrég adtam számot egy jó kis koncert élményemről, aminek másnapján egy email fogadott. Egyik volt barátom írt (akivel fél évig voltam együtt a házasságomat követően), és aki felől már mondhatni évek óta nem hallottam semmit. Leírta, hogy  látott tegnap a koncerten, a barátnőmmel voltam és egy cowboy ruhás férfival beszélgettünk, és reméli minden rendben van velem.

A cowboy ruhásról pár szót: odaérve a koncertre, barátnőm már bent volt, és ahogy odaértem hozzá, üdvözöltem, állt tőle nem messze egy farmer nadrágba és farmer kabátba öltözött, számomra nagyon jóképű, szerintem az én korosztályomat képviselő férfi. Amikor odaértem, akkor már zenekar elkezdett játszani és a nagy hangfal előtt szinte ütött a zene, két szám közötti szünetben a srác a füléhez nyúlkált, amibe szerintem egy-egy hallókészülék-szerű, vagy füldugó-szerű valami lehetett és mosolyogva mondta, hogy még így is milyen hangos a zene. Mivel tényleg alig hallottuk egymást én is visszamosolyogtam mondtam valamit, és utána végig azon gondolkodtam, hogy hogy lehet, hogy ilyen jóképű, egyáltalán nem metálosnak öltözött (metál-koncerten voltunk és én sem voltam úgy öltözve) srác egyedül van. Gondoltam itt nagy alkalom, mindenki mondja, az életben kell ismerkedni, na akkor majd most, mi mostan gyönyörűen megismerkedünk. Aztán még egyszer kétszer ránk nézett, mosolygott, tényleg nagyon helyes volt, nagyon tetszett, nem túl magas, de magasabb tőlem, pont jó lett volna ez is, és végtelenül normálisnak tűnt. Aztán persze nem sokkal később odalépett egy előtte álló, mozgássérült, járókerettel álló lányhoz, így egyértelművé vált számomra, hogy dehogy van ő egyedül, ezzel a lánnyal jött. Akiről persze nem derült ki, hogy a barátnője, felesége, vagy csak a huga, esetleg csak egy jó barátja-e neki. Ez az én szerencsém. Végig egymás közelébe voltunk többször próbáltam szemkontaktust teremteni vele, de nem volt már semmi eredménye, sajnos.

Tehát valószínűleg a volt barátom pont akkor látott, mikor eme egy mondatot váltottam ezzel a férfival. Kicsi a világ, persze válaszoltam neki, ahogy kell, minden rendben, és vele, vele is szép hétvégét és ennyi. Aztán az utóbbi napokban, a tavasz miatt ugyan mi másért, szűzies életemben egyre többször gondolok az utolsó férfira akivel tavaly szeptember óta együtt voltam, szexuálisan, a hercegre. Vele idén, első héten találkoztam utoljára, és azóta sem kerestem. És persze ő sem engem. De szép szerelem is volt mi? Azért nekem ez furcsa, hogy mégiscsak együtt voltunk nem egyszer, tényleg nagy élménnyel bíró együttlétek voltak nyugodtan ki merem jelenteni, mindkettőnk számára. Aztán az is nyilvánvalóvá vált, nem fogunk összeházasodni, mi több szoros kapcsolatba sem kezdünk, nekem is megfelelt így, de hogy így ne keressen többet, miután én sem kerestem, ez számomra azért valahogy furcsa. Kicsit ezért sem kerestem, mert kíváncsi lettem rá, ha nem jelentkezem ő vajon fog-e. Most így több, mint öt hónap elteltével kijelenthetem ez az ember soha az életbe nem fog engem keresni. Gyakorlatilag személyem jelentősége az ő életében, a fantasztikus szexet figyelembe véve is nulla. Pedig nekem ő többször az eszembe jutott, és bizony szívesen csinálnám vele, akár heti rendszerességgel is, de így, hogy rám se dob egy betűt sem, úgy döntöttem én sem fogom őt keresni. Lezártam, elmúlt, és ha az életbe nem szexelek többet már senkivel, akkor is legalább az utolsó nagyon jók élményével fekszem majd a koporsóba, ha Alzheimer barátom felül nem írja, ezen emlékfoszlányokat addigra. Aztán, most, hogy kíváncsiságból megszüntettem a hibernációmat a társkeresőn, a mai napon láttam, hogy ki tekintette meg az adatlapomat, hát persze, hogy ő. Mindezt, azután, aminek az elmesélésére most térek rá.

Épp elég fontos ügyet intézek munkaszerződésemnek köszönhetően, járok bankba, államkincsárba tárgyalgatni, szerződés hegyeket kötni. Aztán ma egy új vonulatot vett, nem előzmények nélküli bankos megbeszélés közben érzem rezeg a telefonom, gondoltam fennmaradtam a neten, vagy egy email, vagy egy fb üzenet jött. Nem is foglalkoztam vele, hisz tárgyaltam. Aztán beülve a taxiba gondoltam megnézem, erre sms-t kaptam. Nem fogjátok kitalálni kitől, ha igen, lehet jelentkezni jutalom bon-bonért. Hát persze, hogy az én jó, drága, hónapok óta eltűnt, be nem tartva utolsó ígéretét, és ezáltal számomra már feledésbe is merült - amiért nem bírok elég hálás lenni - Ügyvéd Úr írt nekem. "Szia, van már pasid?" hangzott ez a remekbe szabott, szerelemmel teli, személyemet hiányoló sms. A meghatottságtól hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Aztán gondoltam hűen önmagamhoz egy teljesen frappáns, vicces, őt méltató, mégis egy szava sem hihető választ küldtem neki, melynek lényege, hogy rá várok sivár kis életemben, míg ő épp olyan nőt keres, akit feleségül vehet, és négy gyereket csinálhat neki. "Azért egy csók még belefér". Jött a válasz, Nofene. Hát nem kellett sok, hogy felidéződjön bennem, csókjaink mágikus mivolta. Aztán persze jeleztem, hogy idén még nem csókolt meg senki, és gyakorlatilag már arra sem emlékszem, hogy milyen a csók. Viszont félek attól, hogy ha ez megtörténik, nem fogok jót állni magamért, és ott helyben magamévá fogom tenni, emlékezve arra, vele milyen jó is volt a csók. 'Ne légy erőszakos :) Holnap találkozunk?' Jött a kérdés. Tessék. Ennyi. Ilyen az, ha egy férfi tudja mit akar. És ilyen egy totál hülye, de a helyzetet már teljesen tárgyilagosan kezelni tudó, intelligens nő válasza: "szívesen látnálak". Aztán az általa megjelölt időpontra, a válaszom az volt, hogy kizártnak tartom, mire rákérdezett az estémre, és miután jeleztem az szabad, annyit írt még holnap egyeztetünk.

Igen drága kedves olvasóim, hallom ahogy mondjátok hangosan, hogy ez a nő megőrült, ahogy az én drága barátnőm is mondta, egyből, hogy mit képzel ez magáról, hogy miért nem hajtom el a bús picsába, egyáltalán miért pazarlok még egy csepp energiát is arra, hogy egy szót is méltassak rá. És teljesen igaza van neki, és nektek is. A dolgot már letudtam vele rég, azt hittem már a büdös életbe nem is fogok hallani róla. Őszintén, ő sem jutott az én eszembe már régen, ellenben a herceggel, ahogy említettem. És persze felmerül bennem a kérdés, hogy most aztán ugyan meg miért. És sajnos ezek a miértek azok, aminek valahogy úgy érzem mindig a végére kell járnom. Valahogy nem tudok olyan lenni, nem csak vele, egyik más életembe bármilyen módon is bekerült férfival sem, hogy utána én "rávágjam" az ajtót, ha jelentkezik és elküldjem a francba. Mindegyikkel azóta is szívesen beszélek, emberi módon, hisz valahol csak valamiért összekerültünk egyszer. De persze soha nem merülne fel bennem, hogy mégegyszer ezzel a személlyel ugyanabba a pocsolyába lépjek, tehát abszolút tárgyilagosan tudom már ezt kezelni. Szerintem az, hogy találkozunk és váltunk pár szót, ha időnkbe belefér, nem hiszem, hogy annyira isten káromlásnak számítana. Persze értelme sincs, és nem is merül fel bennem vele férfi-nő kapcsolat többé, de emberek vagyunk, és többnyire ezt tesszük, beszélgetünk egymással, tudunk egymásról és ha úgy adódik, akár segítséget is kérünk egymástól, vagy segítünk a másiknak ha rászorul. A végén én leszek Teréz anya II. :) Pixy-anya.