Nem tudok sírni, és ez nagyon rossz. Sokszor szoktam sírni, általában önsajnálat miatt, de az utóbbi időben főleg anyukám hiánya miatt. Szeretek sírni, utána mindig nagyon jó érzés. Megkönnyebbülés. Most is rendezgetve épp a bugyis-melltartós fiókot, hallgatva közben kedvenc zenéimet, jó lett volna egy kicsit sírdogálni. Hisz okom akár lehetne is rá. Az ügyvédről csütörtök óta nem hallottam, akkor ígérte pénteken találkozunk. Még csak le sem mondta. Ez nem jó, de tudom ez az, aminek történnie kell, mégsem tudok miatta sírni. Rágondolok és semmi. Pedig neki nagyon hálás vagyok, mindazok ellenére, amiben részem volt tőle. Míg meg nem ismertem egyszerűen már azt gondoltam, hogy teljesen meghaltam lelkileg, én már nem tudok szeretni, nem tudok szerelmes lenni. Jött ő és egy pillanat alatt bebizonyította az ellenkezőjét. Ezért nagyon nagyon hálás vagyok és egyben szomorú is, hogy végre egy férfi, aki hat rám és nem lesz belőle semmi.Ez annyira szomorú. És nem tudok sírni. Elmondom ezt a barátnőmnek, aki azt, mondja, ne csodálkozz rajta, már sokat sírtál miatta. Mi más is szólhatna épp, mint Tóth Gabi Érte megérte című száma. Hallgatva rájövök, ez egyszerűen rólunk szólt.
Erdekes, hogy a nok komoly kriziseket konnyek nelkul atveszelnek, aztan egy aprosagtol (pl eldugult lefolyo) megtelik a pohar es eltorik a mecses. Ez ferfiszemmel olyan egzotikus tulajdonsag, mint a zsirafok nyaka. :-)
@Comment.Elek: háát főleg a zsiráf nyakleves :) de egyébként tökéletesen jól látod a helyzetet :) A nő tűr, visel, és tényleg a legapróbb dolog is elég hozzá, hogy elszakadjon a cérna. Egyébkén ez nem olyan apróság, mert a lefolyóm még mindig nem működik :( :( vödörbe kellett reggel hajat mosnom.
a) tasli egy zsiraftol (ezt inkabb kihagynam)
b) nyakon csapni egy zsirafot (ha lekuzdjuk a magassagkulonbseget, ez nem nagy muveszet)
c) finom leves zsirafnyakbol (ekkor ternek at vegetarianus eletmodra)
@Comment.Elek: egzotikumról beszéltünk, így én a levesre gondoltam, gasztronomiai élményre, meg arr a vájlingre, amibe a zsiráfnyak még felszeletelve is, de belefér :) nyakon vágni valakit, háát nem túl egzotikus.
@Pixynor: zsiráfnyakleves :) mikről maradok le
pulykanyakleves jöhet :)
Anyukád miatt együtt érzek Veled, remélem kis ünnepi ráhangolódás eltereli a figyelmed ezekről a dolgokról. Én is próbálom elterelni az enyémet, most épp muffin illat terjeng.
igen persze elterelődik a gondolat, de sosem hagy el. Azért a hugom, meg a három kis kölyke tesz róla :) annyira cukorfalatok és mikor ilyenkor lemegyünk olyan olaszos feeling az egész a három gyerek szinkronba ordiít valamiért, meg még pluszban a két szülő is épp egy egy gyerekkel, hogy azok fejezzék be az ordítást és mi még ezt túlharsogva igyekszünk apuval, másik még gyereknélküli hugival és annak barátjával túlbeszélgetni :)
Háát mikor három nap múlva újra hazaérek, olyan mintha a paradicsomba kerültem volna. A béke és nyugalom szigetére. :)
Aranyosak lehetnek, feltöltenek, kis zsiványok :) Én csak remélem h húgom átjön, tele szatyor ajándék várja (mindenféle, amiről tudom, hogy örülhet neki) de el tudom képzelni, hogy nem fogadja el a meghívást.