"Hogyan tudnék élni nélküled..."
Nem tudom, hogy ez csúfolásnak számít-e, de tudom miért hívják Demjén Ferencet Rózsinak, és tudom, hogy egy egész ország így ismeri őt. Szerintem nem számít csúfolásnak már az Ő helyzetében, mégha ezt a becenevet ezen céllal kapta is az általános iskolában. És igen, Őt biztos vagyok benne, hogy ez az ország ismeri. Szeretném a mi kis viszonyunkat megosztani ezennel, mert igen, van köztünk kapcsolat.
AZ ELSŐ RANDEVÚ: Ez a kapcsolat tizenéves koromban kezdődött 1994-ben, megboldogult 60 kilós koromban mikor is fiatal lányként átmentem a szomszéd kis város Posseidon nevű diszkójába, ahol is aznapra Demjén Ferenc, Rózsi volt meginvitálva sztárfellépőnek. Hát akkoriban persze, elég sok számát játszották a rádiók, tudtam ki ő, de egyáltalán nem érdekelt a zenéje. Tojgli zene volt számomra, ne kérdezzétek ez mit jelent, ez volt és kész. Vannak olyan előadók, akikről úgy gondolom, hogy meg kell öregedni ahhoz, hogy az ember szeresse őket. Például Jimmy-t is ki ne ismerné. Hát fiatal koromban, a tinédzserek között vérciki volt az ő zenéje. Viszont, ahogy egyre idősebb lettem és lám, így szépen 41 évre öregedtem, egyre több száma volt olyan, amire felkaptam a fejem, és mondtam húú ez jó. Valahol Rózsit, Zoránt, Koncz Zsuzsát és a hasonló előadókat sorolom még ebbe a kategóriába.
Tehát diszkó tánc az akkori jó kis zenékkel, majd bejelentik Rózsit, aminek nagyon nem örültem, mert mi a francért kell egy ilyen tojgli zenével megszakítani egy jó kis diszkó zenét. Aztán jött ő és előadta egy-két számát és a hatás, őszintén, lenyűgöző volt. Nem tudom, hogy a többiek, hogy lehettek vele, de a haveri köröm úgy gondolkodott a zenéjéről, ahogy én. Azonban Rózsi olyan hangulatot tudott csinálni előadásával, hogy az felülmúlta az addigi diszkós hangulatot. Úgy tudnék fogalmazni, olyan volt mint a hűsítő zápor nyáron, jött leforrázott, távozott és valami nyomasztó dzsungeles, hiányérzetes hangulatot hagyott maga után. Olyan érzést, hogy szeretted volna, ha ez nem ér így még véget sokáig. Ennek hatására elkezdtem tanulmányozni a Demjén számokat és bizony rájöttem, mind mondanivalóilag, mind hangszerelésileg és mind hangilag eszement jó számokról beszélünk. A nagy kedvenceim lettek - szerintem nem csak nekem - a Jöjj vissza vándor, a Szabadság vándorai a világ legszebb lassú számáról ne is beszéljünk, a Hogyan tudnék élni nélküled-ről. És persze a többi szám is, mind, mind nagyon megtetszett, Mindig ugyanúgy, Szerelem első vérig, Legyen ünnep, Jégszív, Várj míg felkel majd a nap, Darabokra törted a szívem, Ha elindul a vonat ... és még sorolhatnám a nagyszerűbbnél nagyszerűbb számokat.
A MÁSODIK RANDEVÚ ÉS A TÖBBI: Aztán ez a diszkósbéli élmény akkor ért engem, mikor épp a férjemmel ismerkedtem, persze akkor még fogalmam sem volt, hogy a hirtelen megismert srác, akivel nagyon nem is akartam összejönni, a férjem lesz. És mikor összejöttünk és már a közös gyerekünket vártuk, 1997. decemberében került sor arra, hogy elmentünk a nagy év végi Demjén koncertre. Hát újfent lenyűgöző élményben volt részem. Azóta megállás nélkül terveztem, hogy majd még újra, de nem jött össze, mindegy is miért. Aztán tegnap újra összejött. Ennek előzménye az volt, hogy nyáron az egyik áruház szülinapján fellépett, ahova barátnőm, barátnői kötelességéből adódóan eljött velem. Pedig ő nagyon nem szereti. Igazság szerint ő kezdeményezte, mert tudta szeretem. Aztán újra magával ragadott a dolog és igen ott megfogadtam, hogy idén év végén, ha a föld az éggel összeér is, de elmegyek. 68 éves Rózsi, nincs is kicsattanó egészségi állapotban, nem lehet egy ilyen dolgot addig halogatni míg a végén késő lesz. Sajnos az általam rajongott Hofi Gézával is így jártam. Sosem sikerült időben jegyet szerezni, de mindig is el szerettem volna menni rá, úgy gondoltam ráérek erre még. Most meg már sosem fogok tudni. Így ott a nyári koncert hevében főnöki hatalmamnál fogva köteleztem az egyik kolléganőmet, hogy márpedig mi ketten és akkor megyünk. Szegényt elsőnek láttam megijedt, de igent mondott, aztán végül is mondtam neki, hogy nem kell ám, ha nem akar, de addigra átgondolta és mondta, de van hozzá kedve, így már szeptemberben meg is vettük a jegyeket. Jó volt erről időben gondoskodni, mert tegnap az arénában teljes teltházas koncertet adott.
Már egy órával hamarabb értünk oda, ahol szigorúan, csak 30+-os korosztály jelent meg. Érhető okokból. A hangulat szilveszteri volt, én még kapunyitás után az aréna felé nem láttam úgy futni meglett embereket, mint, akik tegnap besprinteltek. Egy kicsit szürrealisztikus élmény volt, hisz nem tizenévesekről és nem Bruno Mars koncertjéről volt szó. Nekünk nem volt miért sietni, hisz helyjegyünk volt. Szépen be is cuccoltunk, kabát, üdítő, perec, merthogy gyanítottuk a vacsora elmarad. Aztán egész jó helyen is ültünk, bár elég messze a színpadtól. A színpad, amolyan Rózsis egyszerűséggel volt megoldva, valami diszkrét kis vetítgetés hátul, meg két igencsak kisméretű kivetítő. Sokkal nagyobb kellett volna. A koncert, egy kis késéssel, de elkezdődött. A számok váltogatták egymást régiek, újak és érthető módon valahogy a régiek igazán nagy sikernek örvendtek. És minden szám volt, amit akartam, igaz a végén elköszöntek úgy, hogy három szám rohadtul hiányzott a repertoárból. És tudtam, ez volt nyáron is, tehát mondtam kolléganőnek nyugi, lesz még, és lett is. A végén úgy álltunk fel, hogy teljesen jól ki lettünk elégítve. Mindent megkaptunk, amit akartunk. És igen, az én kapcsolaton Rózsival ilyen. Van, és az a sírig tart. Ő abszolút ki tud engem elégíteni és többre nem is vágyom, és ő az egyike azoknak, akiktől nem bánom azt, hogy velem együtt még számos más nőt is kielégítenek. Zeneileg.
A konkrét koncert élményre, a következő posztban térnék ki, mert volt ott meglepetés is meg érzés is bőven. Ezek az előzmények voltak és így is igen hosszú lett.
Nekem ez az este volt a szilveszterem és ezzel a kis írásommal (ami talán nem lett érdekes, hisz nem a pasizásról szólt, de most nem pasizom) szeretnék minden kedves olvasómnak, és azoknak is, akik nem olvasnak BÉKÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNNI!
PIXY
