Nem, most ott tartok, hogy tényleg nem értem. Ügyvéd Úrral találkoztam pénteken, nagyon kellemesen indult, az első randevú. Nem beszéltünk meg semmi folytatást, de persze hívott telefonon még aznap este és elég jót beszélgettünk még akkor is. Ez így olyan szép kezdetnek ígérkezik, de persze, azért korántsem. Itt jön az én elmebajom, mert valaki - egy kedves olvasóm, akit imádok - azt állítja nem ismerem jól magam, ami akár igaz is lehet, független attól, hogy én úgy gondolom ismerem magam, de egyet tudok, ez az egyik fő hibám. A túlgondolkodás. Ez most abban áll, hogy mi lehet ebből az egészből. És előről-hátulról, oda-vissza megrágva arra jutottam, hogy túl sok minden nem, csak az, ami eddig is, egy éjszaka, maximum kettő.
Persze, újfent nem ez lenne a célom, hanem mondjuk jó sok, pláne ha jó a dolog és működik. A tegnapi nap folyamán Ügyvéd Úr délután egytől osztálytalálkozón volt. Reggel volt még egy gyors email váltás, napközben egy-egy sms, aztán persze én sem otthon malmoztam (pedig rohadtul azt kellett volna a lakásban eluralkodó kupleráj láttán), mert reggel elmentem úszni, majd reggeliztünk a barátnővel, amit bevásárlás követett, hazaérve kis idő múlva újra bejöttem a városba, mert másik barátnővel volt találkozó megbeszélve és vele voltam délutántól este fél hétig. Utána hazafelé még egy bevásárlás, mert a délelőtti nem volt alapos (máshol járt az eszem) és kb. este nyolc magasságában értem haza. Persze mára meg lesz a böjtje, mert egész nap a lakás szolgálatában fogok állni, hogy az valamilyen szinten majd a rend látszatát mutassa.
Az elmenetelem oka az is volt, hogy megpróbáljam megakadályozni, hogy egész nap az Ügyvédre gondoljak. Persze sikerült is, mert mindkét barátnővel kizárólag csak róla beszélgettünk. Szeretem hallani kívülállók véleményét, mert én saját magam képes vagyok nagyon rossz irányba elvinni magam a gondolataimmal. Sms-re, ami délelőtt jött, csak olyan négy, öt óra magasságában válaszoltam újra, melynek elküldését követő tized másodpercben csörgött a telefonom, Ő hívott. Elmondása szerint, azért mert rám gondolt és abban a percben megkapta az sms-em. Ekkor az osztálytalálkozón már elfogyasztott némi nemű alkoholt, de azért nem volt még részeg. A hívása röviden arról szólt, hogy majd megveszik értem, hiányzom neki, pokolian szeretne most velem lenni és alig várja, hogy újra megcsókolhasson és persze annak folytatását. Kedvesen, évődve beszélgettünk erről, játszva azt, hogy megrökönyödöm a dolgon, meg hogy hogy képzeli, nem fog engem megkapni, mert elegem van abból, hogy mindenki csak ezért ismerkedik velem. Célzott ezzel arra, hogy ilyen tartalmú levelet küldtem neki, anno a társkeresőn. Úgy látszik ez olaj volt a tűzre, mert azóta is ezt a részt hangoztatja, és neki ez egy kihívás, hogy meg kell értem küzdenie. Ez nagyon tetszik neki, pedig őszintén: én tök komolyan gondoltam ezt a részt.
Főleg azért, mert megosztva itt korábbi ismerkedési kísérleteimet, azt a vélemény jött vissza férfi frontról, hogy én túlságosan könnyen adom magam, a férfiak szeretnek megküzdeni a nőért. Ezt ezen az emberen érzem is. Kétszer küldtem el előzetesen, hogy akkor hagyjuk egymást, nem akarok vele ismerkedni, és nem hagyta magát. A találkozókor egyértelműen lejött neki, hogy én eléggé az a típus vagyok, akinek, ha kedvére való a partner, akkor már a szeme sem áll jól, és persze finoman, nőiesen elkezd kacérkodni az illetővel úgy, hogy azt mondja kizárt a dolog, a pillantása azonban lüktető erotikát, és élvezeteket ígér. Ugyanakkor próbálom ezt hangoztatni, hogy ez annak jár, akibe beleszeretek.
A telefonbeszélgetést követően, ami azért nem öt perces volt, kis idő múlva, újra felhívott, továbbra is azzal a tartalommal, hogy mennyire hiányzom neki. Újabb játszadozás a szavakkal, évődés és jó érzés, hogy van valaki, aki ennyire meg van értem veszve. Még ha pontosan tudom, hogy emögött jelenleg a vágyódása van irányomban, semmi több. Évődés közben olyanokat mond azonban, ami miatt az én hétpróbás, bekeményedett lelkem folyamatosan megremeg, mert szívem szerint átadnám magam annak az érzésnek, hogy milyen jó, amit mond, el szeretném hinni, úgy ahogy korábban már nem egyszer, ugyanakkor pontosan tudom, hogy nem lehet elhinni. De mikor olyan meggyőző, amikor olyanokat mond (a folyamatos együttlétünkre való vágyának kifejezésén túl), a mit akar kérdésemre, hogy közelséget, bizalmat, meghittséget, szerelmet, spontanitást, lazaságot... figyeltétek a szerelem szót? Meg hogy más sem jár az eszében, minthogy elképzel engem, hogy bemegyek az irodájába titkárnőként, aki nekiesik, meg utána utcaszéli ribancként, meg a barátnőjeként, a feleségeként .... és hasonló. Persze az ilyen megjegyzéseket folyamatos poénkodással ütöm el totális szkeptikusként. Meg, hogy el kéne vonulnunk három napra, hogy kidolgozzunk egy lehetséges világ vége esetén egy stratégiát, persze szigorúan testiség nélkül (imádom az ugratásokat, mert emögött más sincs, minthogy három napig le sem szállunk egymásról persze), meg hogy vigyázzak, a jövőhéten levadász, folyamatosan féljek, nézzek a hátam mögé, meg utol fog érni a végzet az ő személyében. Többször elmondta élvezi a szabadságot, nem szereti a kötöttséget.
Ugye-ugye, az én Gour barátom sem beszél másról és akkor itt van az, ami engem meg szokott vezetni naiv kislány módjára. Hogy én azt hallom, amit mond, és elhiszem, holott pontosan tudom, hogy ez mind csak a vágyódása mondatja vele irányomban. Ami megtévesztő, hogy többször is kihangsúlyozta, ő lejött a társkeresőről, levette a fényképét, úgy fogalmazván eltűnik a nyilvánosság elől, többször hozzátéve, hogy megtalált engem, ő már nem keres mást. Az, hogy ez egyszer elhangzott, jó, tudomásul vettem, de utána elhangzott még kétszer, ezt már furcsállom. Most akkor arra céloz vele, hogy én is járjak el hasonló módon? A másik: kérdezte, hol vagyok, mondtam a barátnőmnél a valahanyadik kerületben. Kérdezte biztos? Nem lehet, hogy épp valaki mással találkozom a társkeresőről? No most ez is milyen kérdés? Ez egy olyan dologra utal számomra, féltékenységről még nem beszélnék, hogy esetleg, akkor nem szeretné, hogy mással is ismerkedjek? Persze utána ennek az élét elvette azzal, hogy ha kiderül, hogy mással vagyok ő csúnyán meg fog "büntetni" engem, ami már persze, megint a játékos évődésre utal. Aztán a második telefonbeszélgetés is jó hosszúra nyúlt, annak ellenére, hogy ő osztálytalálkozón volt én meg a barátnőmnél. A végén elköszönt tőlem, többször megfenyegetve, hogy higgyem el, hogy ő fel fog engem holnap hívni, és minden szóra emlékezni fog, amit nekem mondott, kvázi nem a részegség beszél belőle. A fentiek csak pár példák, sokkal több olyat is mondott, amit ha tudnám, hogy nem hazudnak a pasik folyamatosan, és elhinném annyira boldog lennék tőle, hogy el sem tudom mondani.
Elköszönt azzal, hogy holnap hív, de én este küldjek neki sms-t, mert ő ehhez ragaszkodik. Mondtam, hogy kérnie sem kellett volna, küldtem volna. Aztán elindultam haza, szokásomhoz híven, hangosan zenével élvezve a vezetés gyönyöreit, meg hogy tudom az utat (ez nálam nagy öröm, mert tudom ez a pasiknál természetes, nálam nem), meg utána bementem még vásárolni, meg az alapján, hogy elköszönt persze, hogy nem néztem a telefonomat. Mikor már álltam be itthon és kezdtem bepakolni az autóból, akkor hallom, hogy csörög a telefon, ránézek és látom, már hívott, meg sms-t is küldött, légyszi vedd fel tartalommal. Felvettem, mondtam mindjárt visszahívom csak bepakolok, miért, hol vagyok jött a kérdés. Aztán felhívtam és ismételt beszélgetést folytattunk a végén kérdezte, hogy elvágta-e magát valamivel nálam? Nem tudom, lehet ezt kellett volna mondani, hogy igen? No mindegy, újabb elköszönés. Aztán még jött egy jó éjt sms-t, melyet viszonoztam, meg hogy álmodjak szépet, erotikusat és lucskosan perverzet, erre válaszoltam, hogy jó akkor álmodjak Veled igaz? Igen, jött az örömteli válasz. Úgy gondoltam, újfent, hogy okés akkor mára ennyi volt. Tévedtem. Hajnal kettőkor jött az sms alszol? No basszus, ő még mindig az osztálytalálkozón és már csak sör van, üzenettel kb. 36-40 sms váltásban fejezte ki megint mennyire szeretné ha most vele lennék, és hozzábújnék stb. Persze válaszolgattam az sms-eire, de úgy gondoltam, ez talán már tényleg nem normális dolog vagy tévedek?
Általában a nőket éri a vád, hogy imádnak öt percenként sms-ezgetni, meg telefonálni, meg úgymond ellenőrizni. Nos most számomra is furcsa ez egy pasitól. Pláne, hogy előtte a hercegem fel sem hívott egyszer sem, vele csak emailezés történt. Még sms sem. És persze az is igaz, hogy tegnap nyilván egy már egy kicsit ittas lehetett. Ezért akár meg is bocsátható a dolog, és nem kellene lefurcsáznom. Szóval most akkor mi van??? Persze tudom, szexet akar. És akkor itt van az, hogy kurvára meg kéne gondolnom, mi is legyen legközelebb. Egyáltalán van-e értelme bármi mást elvárnom tőle, mikor, ahogy itt hallani szoktam a piaci-ár-érték arányban én úgy gondolnám, hogy ő mondjuk 10/10 es a skálán, míg én csak 10/6-7 re sorolnám be magam. Erre szokták azt mondani, hogy semmi esélyem, hisz, ez az a típus, aki azt a nőt kapja meg, akit csak akar. Ebből kiindulva nyilván ez a dolog sem szól másról. Annyira szerencsés meg nem vagyok a szerelemben, hogy tényleg ő az, aki nekem meg van írva. Ha meg nem szól másról, tényleg érdemes-e húznom ezt a részt, érdemes-e hagynom, hogy a megolvassza a lelkem, és elkezdjek megint hinni, hogy igen, ő akkor tényleg engem akar, és mondjuk nem csak a testem. Érdemes-e abban reménykednem, hogy ha most nem hagyom magam könnyen, hanem ragaszkodom, több találkozóhoz, akkor majd tényleg meglátja bennem az értékelhető dolgokat és belém szeret?
Vagy engedjek a vágynak, ami bennem is legalább annyira bennem van, hisz elég régóta nem voltam férfival, és eddig nagyon jól el voltak nyomva általam ezen ösztönök, amit ő péntek este egy csókjával felébresztett. De milyen csókkal... úristen. A világ legjobb csókájával. Szervezzem úgy, hogy akkor minél előbb részem lehessen újra a csókban, és annak ígéretesnek tűnő folytatásában, feküdjek le vele, és utána legyen a szokásos ő erre én arra dolog? De ez az alkalom is maga legyen az ősrobbanás?? És utána újfent küzdjek meg a semmi sem maradt belőle érzéssel és hiánnyal, hogy ez mennyire jó volt és még szeretném sokszor, de ebből nem lesz semmi érzéssel? És újra szenvedjek addig, míg majd ennek az együttlétnek az emléke is elhalványul és újra el tudom hallgattatni az ösztöneimet? Legyek gyorsan túl az egészen, nem belebonyolódva jobban és nem hagyva, hogy a lelkem sérüljön? Vagy ez már késő?
Normális dolog, hogy ilyeneken vívódom? Mi a francot csináljak?
