Pixy mesél

Pixy mesél

Mit tesz a szex a barátsággal?

2014. szeptember 06. - Pixynor

Az a kérdés, hogy létezik-e barátság férfi és nő között, már nagyon régóta gondolkodtatja el az érintett feleket, jelen esetben a nőt és a férfit. Egyesek szerint igen, mások szerint nem. Én inkább a nemre szavaznék, ugyanakkor mégis azt mondom egy-két férfi ismerősömre, hogy a barátom. Azért gondolnám, hogy nem létezik, mert úgy vélem, hogy egy férfit és egy nőt mindig valamelyik fél vonzódása tart a másik mellett, vagy általában olyan barátok vannak, ahol az egyik fél szeretné megkapni a másikat, ugyanakkor ez lehetetlen és így beéri azzal mazochista módon, hogy a barátja legyen, mert nem szeretne tőle távol kerülni.

Persze ezek a barátok nem olyan barátok, mint a barátnőm. Ő mindent tud rólam én is róla, a férfi barátok meg többnyire azért vannak, hogy a férfiakkal való, ilyen olyan kapcsolatomat meg tudjam velük beszélni, hogy fordítsák le nekem, hogy akkor most éppen miért is viselkedik így egy férfi velem ahogy, hogy ez mit is jelent, illetve, adott helyzetben kérem a tanácsukat, hogy ne menjek át olyan nőszemélybe, aki egyből elriasztja a férfiakat.

Igazság szerint eddig a magam feje után mentem abszolút átadva magam az érzéseimnek. Az, hogy kedvelek valakit meglátszik rajtam, nem szoktam az érzéseimet visszafogni, ráadásul nyílt nőszemélyként ennek alkalmanként hangot is szoktam adni, de persze egyáltalán nem a siralmas "bevallom, hogy szerelmes vagyok beléd" módon. Ugyanis ez nem szerelem, ez csak annak öröme, hogy az adott személy, barátként bekerült az életembe.

De gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hisz számos férfi mondja, hogy neki is van barátnője, nem szerelmi barátnője, tehát nyilván mindenki tudja miről beszélek, nem ragozom tovább. Én ezeket a barátokat "szentnek" tekintem, mint indiaiak a tehenet, tehát velük nem gondolkodom egy percig sem kapcsolatban. Ugyanakkor persze az ismerkedés a legtöbb esetben férfi-nő ismerkedésnek indult :) csak valamiért nem jutott tovább és megmaradt ezen a szinten.

Aztán persze egy ilyen baráttal többnyire egyre többször osztjuk meg egymás magánéletét, kinek mi van a párkapcsolatában. Az enyém ismeretes már előtettek, tehát nyilván én csak az újabb és újabb ismerkedéseimről tudok mesélni. Aztán persze ilyen részeknél egyre többször térünk ki a szexuális részre is, hisz valahol ez is számít. És kialakul egy olyan helyzet, hogy tényleg már totálisan tudod, hogy a másik épp hol, és milyen helyzetben van, követed a mindennapjait a folyamatos kapcsolattartás miatt. És valahogy észrevettem  magamon is, hogy a problémáimat is sokkal szívesebben beszélem meg egy idegennel, mert ő kívülállóként sokkal objektívebb véleményt tud adni, mint mondjuk a barátnőm, aki szeret, és emiatt elfogult velem kapcsolatosan. És persze ha valaki bánt engem, azt képes ő is kiátkozni a világból, és gondolatban felnégyelni, kizsigerelni és még karóba is húzni, majd köpni egyet még rá, amolyan macsósan még ismeretlenül is, akárcsak én az őt bántó személyeket.

És akkor ahogy beszélgetsz ezzel a baráttal akkor már el is kezditek ugratni egymást és eljön az a rész, mikor elkezdtek arról beszélni, hogy mi lenne ha mi ketten együtt, mert éppen az adott kaland elmesélése felkeltette a másik fél érdeklődését, az elmesélt csábítási jelenetem, vagy az általam meghódításra szánt férfi izgalmát fenntartó szerelmes levelem, rá is izgató hatással van, vagy éppen az ő újabb szexuális élménye az adott nővel, vagy a feleségével rám is izgató hatással van. És akkor jön az a rész, persze kimondottan baráti alapon, hogy húú Te, ha én most ott lennék az irodádba akkor éppen rádöntenélek az asztalra és felhúznám a kis szoknyád és félre a bugyit, vagy éppen autószerelés közben elképzelem a férfi félmeztelen olajosan csillogó testét, amit, mint egy nőstényoroszlán döntenék le az autószerelő műhely padlójára vagy épp az autó motorháztetejére és venném birtokba hatalmas élvezettel. :)

Aztán persze, mikor az ember agyában elfészkeli egy-egy ilyen gondolat, nos milyen is az emberi természet, nem, nem tudod elfelejteni, megfeledkezni róla (máris szól fejemben Kylie Minogue: Can't get you out of my head című száma, "Set me free.."), hanem egyre többször kerül elő, színesedik a történet, akkor már jönnek a többi jelentek sorra, kezdve azzal, hogy elképzeled milyen lehet a csókja, mikor a szemedbe néz gyönyörű barna szemével, milyen lehet ha megérintene. Aztán persze ezt mókásan meg is beszélgetitek egymással, figyelve a másik reakcióját, mert ha ő teszem azt megrökönyödne rajta, akkor egyből ott a lehetőség, hogy azt mond, ugyan csak vicceltem. Ugyanakkor ha vevő rá a másik fél és mondjuk hasonló poénos keretbe foglalva folytatja az évődést, akkor meg persze egyből sejtitek, hogy minden tréfa 50%-a igaz, szóval... akkor végül is bármi megtörténhet.

És mikor itt tart az ember, akkor egyből felmerül benne, hogy ugyan, végre egy férfi, akivel annyira jóban vagyok, tényleg, mint egy tökéletes kapcsolatban, plátóian, mi a fenéért kéne ezt azzal a mocskos szexxel elrontani. Utána már tuti megszűnne az egymással szembeni objektivitás és átmenne az egész történet szubjektívbe. Most meg mindenben egyetértetek, egyformán gondoltok, paradicsomi állapotok egy férfival, pláne, hogy pontosan tudjátok egymásról, ki, hogy, mit szeret a szexben. :) Szóval érdemes-e ilyenkor véghezvinni, ami a fantáziánkban már megtörtént nem egyszer? Működhet egy ilyen barátság extrákkal?

Persze, itt sem lenne szó többről, csak szexről, az érzelmek kizártak, mert jelen esetben a másik fél kapcsolatban van.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarskereses40felett.blog.hu/api/trackback/id/tr536673015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ˇ (törölt) 2014.09.06. 22:58:38

Férfi és nő barátság létezik, ha nincs szex.Ritka esetben szex után is megmaradhat a barátság, hogyha teljesen más az életetek,teljesen egymás ellentétei vagytok érzelmileg, azonban intellektuálisan viszont egy húron pendültök...mert a szex és barátság felállásban nagyon sok mindent kell tudni odafigyelve összeegyeztetni és kordában, keretek között tartani...ha ez intelligenciából működik, akkor megoldható.
A legtöbb esetben azonban nem működik, mert legtöbbszőr valamelyik fél nem tud mértéket tartani.Ha egy swinger klubban futnál össze a barátoddal, akkor szerintem azzal semmi gond, a "hivatalos keret" adja a korlátot, ám amikor rendszeresen elmész a szerelődhöz akkor mértéktelenség felütheti a fejét és előállhat egy kellemetlen szituáció, mikor az egyik nem azt akarja, mint a másik.

Azt írod a másik fél kapcsolatban van és ezért az érzelmek kizártak.Közben titkon érzelmeket táplálsz iránta....ebben a helyzetben a latolgatás már a mértéktelenséget jelzi és most ehhez kérnél jóváhagyást.Ha mégis tudnál mértékletes lenni - ami annyit tesz, hogy ha kell új szerelő után nézel vagy ha fény derül a kis titokra a pasinál és ez adott esetben nem zavar - akkor mehetne a dolog.

Ha mondjuk másik szerelőhöz igazolsz át, aki a kocsiddal foglalkozik, úgy, hogy ezt neki is megmondod,akkor engedheted neki hogy ő a kocsid helyett veled foglalkozzon.Ez a minimum intézményesítés, amely szükséges ahhoz, hogy biztos lehess abban, hogy nem csak kihasználni akar és hogy a barátságára tudsz építeni ha van már szex is.Mindez azért fontos, mert nála is a mértéktelenségre utal, ha nem elég neki, hogy a kocsidban, a sztoriajidban, hanem most már benned is "motoszkálna"...ez minden eddigi lépésének ad egy érdekes színezetet és ezáltal nem lehet tudni mire is megy ki a játék...illetve pasi nyelven bizosan csak arra megy ki.Átmeneti vigasznak lettél kinézve szerintem.

Diplomáciailag öngól lenne, hiszen elvesztesz egy hitelesnek tartott barátot.Ugyanis már nem lesz "független", igaz feltehetőleg eddig sem volt teljesen az, ugyanakkor az információ mégis használhatóak voltak.A szex meglépésével a motivációja is megváltozhat és egy pont után neked is csak egy ex lesz, az pedig kevesebb, mint egy barát.

Egy esetben egyértelműen mehet a dolog, ha megkérdezed tőle, hogy mióta feni rád a fogát és bevallja, hogy a kezdetek óta.Akkor nincs dilemma, a barátság csak a közeledés procedúrája volt és ha ennyire tudta kontrolálni a saját szempontjait, akkor teljesen oké lehet és te is más szemmel fogsz rá nézni - és ekkor is új szerelőt kell szerintem keresni....mert az érzelmek úgyi előjönnek.
Ha nem ismeri be, hogy már kezdetektől fogva többet érez ő is, mint rokonszenv és esztétikai élmény, akkor az azt jelenti, hogy már az elejétől fogva a kis listáján csak egy név vagy é semmi oyat nem fogsz kapni tőle, amit mástól nem kaphatnál meg, aki szintén listával dolgozik, csak megint érzelmileg sűlyeszt egy lépéssel mélyebbre a futóhomokban - még ha ezt a sűllyedést nem is ismered be magadnak.

Tehát mégegyszer öszefoglalva, hogy az olajos felsőtest látványának állandó lebegése nehogy elterelje a figyelmed.Fontos, hogy kinyilvánítsa, hogy ő is akarja, hogy partner és nem pedig kapva kap egy alkalmon, amit félvállról véve elszúrhat és ezzel megbánthat téged.Fontos, hogy te is kinyilvánítsd, hogy ez azért több, mint egy mosolygós beszélgetés.Fontos, hogy kettőtök megváltozott viszonyának legyen valamilyen nyoma is a közötetek zajló dolgokban, mert különben nincs az egészben semmi új, semmi, ami eddig nem lenne meg neked vagy neki és akkor ez egy ingyendugás és automatikusan leértékelődést von maga után, ami biztosan fájni fog valamilyen szinten.

ˇ (törölt) 2014.09.06. 23:05:02

Ja, és felírtam egy feketepontot.Az még elmegy, hogy magadat akarod átvágni - hiszen ebből a tevékenységből képződnek a blogok - de hogy az olvasókat is megpróbálod megvezetni, hogy nincsenek érzelmek, de érzelmek nélkül meg ugye nincs szex.....szóval jár a fekete pont :-)

Pixynor 2014.09.07. 00:25:10

@D. Maylo: köszönöm a hozzászólást. Igazság szerint az, hogy ez megtörténjen, engem most nem fenyeget :) és szerintem jól látod a helyzetet, amiket felvázoltál abból ez az igaz: "már az elejétől fogva a kis listáján csak egy név vagy é semmi oyat nem fogsz kapni tőle, amit mástól nem kaphatnál meg," De azért, mert valahol az összes nő fent van nála ezen a listán :) Vannak ilyen típusok.

Érzelmekről tényleg nincs szó jelen esetben. És ha bele is mennék, az sem lenne más, mint egy nő férfival egy viszony. Azt meg tudjuk jól, hogy már van. És nem is rossz. Több nem kell az biztos.

Ha jól emlékszem nem kaptam még piros pontot, csak feketét, meg dádát. :) Remélem ez az idő is eljön hamarosan. :)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 08:42:55

@Pixynor: "Ha jól emlékszem nem kaptam még piros pontot, csak feketét, meg dádát. :) Remélem ez az idő is eljön hamarosan. :) "

Nem értem miért csodálkozol, hiszen tulajdonképpen ez az igazi oka, amiért nyílvános a blogod :-) Ha nem lenne külső ítéletre szükséged - piros vagy fekete pontra - akkor egy füzetbe írnád :-) Arról, hogy eddig csak feketét adtam, arról én tehetek, mert csak a hibákat teszem szóvá, én ezzel tudok hozzájárulni a bloghoz.De ne legyen félreértés, tudok pirosat is osztani, csak azt nem szoktam blogban - lehet mert valahol mégsem szeretem a bálványimádást - és önző is vagyok (vagy talán kicsit nőies!?) és szeretem ha van viszonzás, szóval az egy másfajta kapcsolat :-)

Úgy látom dupla feketére hajtassz :-) Amikor arról álmodozol, hogy mögéd áll, felhajtja a szoknyádat, félrehúzza a bugyidat és jól magává tesz akkor az nem éppen érzelem mentes...ő is szeretné és te is....az más kérdés, hogy a te fejedben az érzelmes kapcsolat egy teljesen más dolgot jelent, mint a lexikonban és tulajdonképpen az ilyen félreértések mentén jutottál oda, hogy blogírásba kezdj :-)
Ez utóbbi a szórakoztatásom végett megér egy pirosat, de mivel nem áll rendelkezésemre végtelen mennyiségű A/4-es lap a pontok adminisztrációjához, ezért csak az összegzett eredményedet tartom nyílván, ez pedig most: 2 fekete-1 piros=1 feketepont az egyenleged :-) Remélem így kicsit jobban tetszik :-D

A férfiak szemére azt szokták vetni - jogosan - hogy listát vezetnek.Minden férfi vezet listát, mert célszerűen gondolkodnak.Lista és lista között is van különbség."Kit lehetne meg...." és "mindekit" szűkíti le a lista.Az értékesebb férfiak listáján azonban pusztán nem azért szerepelnek a nők, mert nekik ők jutnak a mindenkiből, hanem mert őket választanák a kapcsolati kilátások miatt.A nőknél nincsen lista, így hasonló szélsőséges megközelítéssel leírva ők meg "mindenkivel".A társkeresés, partnerkeresés során a közös feladat nem más, mint ezt a két keresési filozófiát kell összeegyeztetni - ehhez tudok én, ellenkező neműként virtualitásból segítséget nyújtani -, de az egyéni feladat a modellként megalkotott párválasztás saját tökéletes kivitelezése és maximum a másik fél alá történő aládolgozás, ha a siker a fontos.Az egyiket szövegesen leírtam, a másikat pontoztam :-D Megaztán te úgyis - mint ahogy a legtöbben - az élvezetet keresed, nekem csak a feketepontozás maradhat ebből a játékból az internet másik oldalán :-)

Női szemmel hízelgő, ha a listára kerülsz, mert azt jelenti, hogy tetszel.Ha szexre kerülne a sor, akkor feltehetőleg jó lenne, ha tetszik neked az, hogy te tetszel neki.Ha csak eddig lenne, akkor ez az ösztönlény szint és ahhoz, hogy ez több legyen, neked kell megtalálnod, tudnod, hogy te mit is akarsz tőle, mi az a reális elvárás, amit keresel ebben a kapcsolatban.Ha ez megvan, akkor lehet csak annak teljesítésére és élvezetére számítani.Történetesen az sem baj, ha úgy döntessz, hogy ösztönlényként szexelsz vele, de mivel alapvetően több vagy mint egy ösztönlény, ezért tisztában vagy vele, hogy ennek lehetnek következményei.Nem ösztönlényként, aki a jót és nem a problémát keresi tehát a csak szex úgy jöhet számításba, ha előre gondoskodsz a negatív következmények kiiktatásáról.Néha erre nincsen mód, ilyenkor lehet úgy dönteni, hogy vállalod az életedet színesítő kockázatokat :-) Ha maximálisan önző blogolvasó lennék, akkor én ezt preferálnám :-D Legalább lesz belőle egy történet...
Viszont azért nem ajánlottam ezt, mert saját tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a történetekért cserébe nem érdemes ezt az utat követni.Minden alkalmi partner más lehet ugyan és valamilyen részletében más is lesz a történet, azonban a saját oldalban lévő lehetőségek száma igen véges....mindenki más számú partner után jut el arra a szintre, amikor ha azt elmeséli, akkor már nem egy érdekes történetet mesél el, hanem önmaga szánalmasságának a reklámtáblájává válik, mert valahogy minden történet nagyon hasonlítani kezd az előzőre és már csak ezért megéri minden alkalmat nem ösztönlényként megélni.Mellékhatásként előfordulhat, hogy kellemetlenség helyett az ember talál magának valakit.Ha nincs ez a törekvés benne minden egyes próbálkozásban,alkalmi kapcsolatban akkor itt a blogban leírt tanácsok sem érnek túl sokat, mert nem fog változni az összkép, te sem változol és nem tudod meg mit keresel.Ha esetleg a csak dugás mégis elég, mert a szex által nyújtott élvezet már elegendő, akkor miért nem költözöl össze egy szabadoonválasztott fickóval ? Mondjuk pont vele - jó tudom családja van.Ha a szex egy alapkérdés, a többiben pedig nem vagy másra szorulva, önálló tudsz lenni és érzel magadban annyi itelligenciát és ráhatási képességet, akkor nyugodtan hazavihetsz bárkit.A szex sűrübben meglesz, mint eddig, a többi pedig kialakul.Ha nem akkor pedig ugyan úgy dobható, mint a többi, de egy lépcsővel több esélyt adtál magadak.Szerintem attól felesleges félni, hogy egy ilyen megmozdulással ...

Vagy a dádá eljövetelét sürgetted volna ? :-D

Pixynor 2014.09.07. 08:49:52

@D. Maylo: Akkor most nem fejezted be az utolsó mondatod?? Írtam Neked privátban.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 08:52:11

->megmozdulással ártanál magadnak.Tök mindegy mit szólnának az emberek, a gyerek...nem nekik választassz, hanem magadnak és most is ugyan azt mondanák, csak nem tudnak róla.Szerintem te szereted ezt a titkolódzást, ez plussz izgalmat visz bele, meg ettől érzed magad szabadabbnak.Az igazi szabadság azonban ott kezdődik, ha nincs titok, nincs korlátozó körülmény, addig ez csak álszabadság.Oké, értem én egyébként, mert ez így kényelmes és nem kell azt kockáztatni, hogy valaki megváltoztat, hiszen múltkor is megváltoztattak és mi lett belőle...kár, hogy az, amit akkor megéltél, ami miatt úgy változtál meg, ami nem volt jó neked az magad miatt történt.Kár tagadni, hiszen ezt valahol te is tudod és ezért félsz elköteleződni, ez a bizonyítéka hogy a félelem még él benned ezzel kapcsolatban.Egyszer úgyis megunod a felhőtlen változatosságot is, úgyhogy ezért most nem adok fekete pontot, ez csak egy átmeneti állapot :-D Egyszer úgyis újra a felhők fölé jutsz 3 méterrel.

Azért részleteztem ennyire, hogy mit látok, hogy mások is találhassanak benne maguknak valami hasznosat, na meg én visszatudjam olvasni, ha esetleg megfeledkeznék róla :-)

Pixynor 2014.09.07. 09:03:12

@D. Maylo: Természetesen az, hogy azt látom, hogy a legtöbb férfi számára, vagy inkább úgy fogalmazok, okulva az engem ért kritikák miatt (amiket szívesen vettem), hogy azoknak a férfiaknak, akikkel kapcsolatba kerültem, maga az, hogy KAPCSOLAT már semmit nem jelent, csak azt, hogy van hova hazamenni. De az élvezeteket máshol keresik. Én ilyen kapcsolatot nem akarok. Ez nem az elköteleződéstől való félelem. Egyszerűen nekem nem kell olyan férfi, aki velem él, de mást kefél.

Ugyanakkor az is igaz, hogy végiggondolva a minap 14-21 éves koromig buliztam, tényleg jó volt, 21-37 éves koromig családos voltam, melyből az első három még azért buli volt a javában. Az utolsó 14 év meg épp ellenkezőleg. Emiatt kikerülve ebből tényleg, mint egy fuldokló vetettem bele magam az életbe és azóta lubickolok benne. Nem szívesen áldoznám fel újra ezt a részt egy olyan kapcsolat oltárán, amiben nem történik semmi élményszerű. Így olyan társat keresnék, akivel ezt közösen tudnánk tovább csinálni, még ha esetleg nem is ilyen mértékben, ahogy most űzöm, és esetleg feldobva olyannal, amit most nem csinálok rendszeresen (nyilván a szexre gondolok).

Nehéz ilyen társat találni, mert valahogy mindenki olyan öregesen kezd el viselkedni, ha bekerül egy kapcsolatban. Persze eleinte tényleg jó együtt otthon lenni, összebújva tévézni, én is szeretem ezt, de nem álladóan. Szóval nem társat találni nehéz, azt tudnék, olyan valakit találni nehéz, akivel egyformán rezgek és ezáltal egy húron tudnánk pendülni, ja és fontos lenne neki egy kapcsolat tisztasága.

Igen, és mindjárt megkapom megint micsoda elvárások.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 09:05:30

@Pixynor: befejeztem és válaszoltam az üzenetre is.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 09:13:50

@Pixynor: "nekem nem kell olyan férfi, aki velem él, de mást kefél."
Szerintem nem véletlenül van a férfi testileg úgy megkonstruálva, hogy kellő szexuális igénybevétel esetén nem tud teljesíteni.Ha tényleg szereted a sok szexet és ha nem dőlsz be azoknak a nőknak, akik nem élvezik a szexet és ezért nem gyakorolják annyit a párjukkal, de önvizsgálat, bevallás vagy bátor felfedezés helyett azt a képet mutatják, hogy a pasijuk micsoda egy szemét - mert ha a zsák üres, akkor a Télapó sem megy be a kéményen - akkor ettől sem kellene félned.A szex szempontból történő választás tehát nem csak annyi, hogy jó a szex vele - ez a te szempontod - hanem az is, hogy te tudsz-e eleget szexelni vele.Ha itt mégsem tökéletes a harmónia, akkor lehet trükközni, bár a legtöbb kapcsolatban kiábrándult nő ezt a trükközést viszi túlzásba, azt pedig érdekes mód nem preferálják, ha a saját libidójukkal kapcsolatban kellene a felfedezés útjára lépni.
Kurvából lesz a legjobb feleség, az ősök talán ezt ennyivel szokták elintézni.Ez elsődlegesen a nő képes tárgyilagosan gondolkodni a szexről - ahogy a kurvák ezt szakmai ártalom miatt teszik.Nem arra akarok utalni, hogy szerintem te kurva lennél, hanem arra, hogy aki nyílvánosan tud írni a szexuális élményeiről az biztosan tud kellően tárgyilagos lenni ebben a témában, tehát ő is lehet jó feleség, partner.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 09:21:54

@Pixynor: "Így olyan társat keresnék, akivel ezt közösen tudnánk tovább csinálni"...[a nem unalmas kapcsolatot]

Szerintem ez lehetett a blog egyik célja, amelyet az elkeseredés vagy reménytelennek látás motivált.Majd elolvassa az alkalmas példány, megkeres és voilá! megvan a kapcsolat.
Ahogy korábban írtam, az efféle pályázatok mindenkit vonzanak, az esélyest is, ez kétségtelen, azonban a maradék 99,9%-ot azok teszik ki, akik pont az ellentétei.

Az alkalmi tapasztalataid alapján képes vagy szerintem külön reklám nélkül megtalálni azt, akit keresel.A megvalósításhoz kell némi szemléletváltás is, mert a múlt ellentétét a jövőben elvárni - az idő múlásán kívűli síkon mindenféle változás nélkül - kicsit lehetetlen.Csak apró változtatások szükségesek.Például a múlt átértékelése.Például annak meglátása, hogy a volt férj sem azért lett unalmas, mert neki az volt a jó és hogy ebben mi volt a te szereped.Nem a rehabilitációja miatt fontos, hanem hogy a saját oldalad megváltozhasson, hogy te - mint egy béna varázsló - ne tudjál a következőből is unalmasat varázsolni a nem célravezető hozzájárlásoddal.Ha ezt a részt tisztáztad magadban, akkor az ettől való félelem is elillan, mert már ismered az ismeretlent, amiből a félelem keletkezik.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 09:30:05

@Pixynor: "Nehéz ilyen társat találni, mert valahogy mindenki olyan öregesen kezd el viselkedni, ha bekerül egy kapcsolatban. Persze eleinte tényleg jó együtt otthon lenni, összebújva tévézni, én is szeretem ezt, de nem álladóan. Szóval nem társat találni nehéz, azt tudnék, olyan valakit találni nehéz, akivel egyformán rezgek és ezáltal egy húron tudnánk pendülni, ja és fontos lenne neki egy kapcsolat tisztasága. "

A tévézésnél ragadnám meg a dolgot.Én egy hétpróbás pasi vagyok, de olyan társkeresőt még én sem láttam, ahol olyan férfiak és nők keresik egymást, akik összebújva akarnak tévézni :-) Ebből azt gondolnám, hogy a összebújós tévézés része a társas életnek, nincs belőle senkinek hiánya és talán nem egy kapcsolat alapvető építőköve.Feltehetőleg egy életmódbeli, egy kényelmi mellékhatás.Ott a kontraszt, az ellentét: a mozi.Ott ugyan ez megy :-) A tévé olcsóbb, közelebb van, kényelmesebb.Ha azt érzed, hogy ez egy veszély, akkor te is hajlamos vagy rá.Vagy azért mert kényelmes vagy vagy azért mert nem érzel elég motíváló erőt magadban, hogy kirángasd a tévé elől.Egyszer meg kéne próbálni, egyszer el kéne gondolkodni, hogyan lehet valakit kitépni a tévé vonzásából, mert ugye ettől is azért félsz, mert nem tudod, hogyan tudod elérni, hogy valaki ne a tévét bámulja, akár veled.

Az orosz módszer szerint - bár tulajdoníthatnám a spártaiknak is - egyszerűen meg kell szabadulni hát a tévétől.Add el, ajándékozd el, dobd ki vagy törd össze.Én a helyedben nem hagynám, hogy egy villogó doboz visszatarson álmaim férfiától :-)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 09:34:27

@Pixynor: Az egyformán rezgéshez nem elég az, hogy olyat keresel, aki téged meg tud rezegtetni, bár az ő nevükkel teleírt litában kell keresned.Méghozzá azt, akit te is meg tudsz rezegtetni....tartok tőle, hogy ennek az eldöntéséhez hiányzik néhány információ és ezért gondolod azt, hogy nem fog menni.
A legjobb ebben az, hogy ehhez nem kell senki sem, ezt a területet egyedül is fel tudod deríteni, tehát egy kapcsolatkezdeménybe sem kell belemenned azért, hogy ebben előrébb léphess, viszont jobban kellene imserned magad, vagy gyakorlati készzségként kellene melegen tartanod ezt a tudást magadról magadnak.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 13:32:15

Ha csak szórakozópartnert keresel, persze, működhet. De mivel úgy látom Te vágysz arra, hogy lehorgonyozz, boldog legyél, nem hiszek abban, hogy ez irányba vezet, ha túl gyakran letérsz az útról, csábító kalandok kedvéért. Vagy kalandozol, vagy koncentrálni tudsz a komoly ismerkedésre. Én nem hiszek abban, hogy a kettő párhuzamosan tud futni. Az ismerkedésnél pedig adj időt, hogy megismerd a másikat, és hogy Téged megismerjen, nem kell agyban mindent lejátszani, hogy hogy lesz tovább :D Ne kapkodj.
A férfi-nő barátságban egyetértek Maylo-val, hogy akkor működik, ha nincs és nem volt a felek között szex. Lehet stabil barátságot fenntartani, közös érdeklődés esetén sok közös progival, de ha az egyik már egy kicsit is többet érez, elkezd érdeklődni, nyomulni, netán történik is valami, de a másiknál ez megállt a jó haver vagy, jó valakivel elmenni moziba/koncertre szinten, akkor az kellemetlen is tud lenni, legvégül az egész barátság rámegy.

Pixynor 2014.09.07. 14:00:46

@D. Maylo: akkor lássuk: igen szeretem a szexet, szeretem csinálni, nem csak este, nem csak sötétben, egy nap többször is vevő vagyok rá, ha úgy érzek a partner felé. Ha nem kívánom, akkor nyilván nem. Tehát vagy testileg kell kívánnom, vagy szerelmesnek kell lennem belé. E két esetben a szex bárhol bármikor, bárhányszor. Akár én is lehetek kurva, ha az a szex élvezetét jelenti, vagy a tárgyilagosságot és nem mondjuk kenyérkereseti formát.

Hozzá kell tennem azt is, hogy ezek a történetek, amiket itt megosztottam nyilvánosan, nem mostani sztorik. Négy éve váltam el, akkor kezdtem el 16 év után ismerkedni. Tehát ezek teljesen kezdeti dolgok voltak, amikor kikerültem nulla önbizalommal, nulla kinézettel egy ellaposodott házasságból. Ezek a sztorik mind nagyon jók voltak arra, hogy megismerjem önmagam, találkozzam újra a nővel, aki bennem lakik, csak meghalt egy jó időre és hogy meglássam, hova is lett ez a világ azóta e téren. Azóta már sokkal bölcsebb lettem, persze ez utóbbi sztorim, a herceggel nem ezt tükrözi nyilván. Igazság szerint ebben a négy évben volt egy másfél éves teljes szünet, amikor annyira elegem lett az első két átbulizott, pasizott év tapasztalataiból, hogy rá sem néztem pasira. Csak vártam. Persze a herceg így sem talált rám, de legalább tudtam gondolkodni, és csak magammal foglalkozni. Most már kb. el tudnám képzelni a dolgot, és az azóta elkezdett újabb ismerkedések során elértem azt, hogy tényleg egyre és egyre jobb partnerekkel sikerült megismerkednem. Előtte meg csak a lúzersereggel. Még mindig van mit csiszolnom, de legalább már a minősége változott az utóbbi próbálkozásaimnak.

De látjuk még mindig nem százas. Ez a blogírás, meg az itteni hozzászólások is még eme tanulási folyamat része ezerrel. Nagyon érdekes szembesülni azzal hogy az embereknek úgy általánosságban mi a véleménye dolgokról anonim módon, amit lehet nem is vállalnának fel arccal.

Az is igaz, hogy a házasságom unalomba fulladt, annak én is részese voltam, hisz hagytam. És igen motiváció híjján én is hajlamos vagyok elkényelmesedni, hisz megtörtént. A férjemmel el tudtam érni, hogy eljöjjön a tévé elől egy moziba, ha három héttel előtte elkezdtem adagolni, hogy három hét múlva kilépünk a megszokottból és ezt csináljuk. És végighallgattam három hétig az emiatti hisztit (ami nyilván ennyire nem drasztikus, csak én figurázom így ki), de igen a spontanitás legkisebb jele sem volt meg az exben.

És igen az önismeretem folyamatosan történik még most is, hisz most már azzal kell szembenéznem, mivé lettem azáltal, hogy megismertem magam. )

Hétpróbás férfi :) Jól hangzik :) Mit takar?

Pixynor 2014.09.07. 14:01:50

@Star Lord: igen, teljesen egyet értek veled :)

braue 2014.09.07. 16:46:26

Ízlés kérdése. Én ismertem jobbakat is.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.09.07. 18:01:40

A barátság az mélyebb őszinteségről szól szerintem és ilyen lehet férfi és nő között is, csak itt jön a csavar: a szexualitás. Elkerülhetetlen szerintem, hogy két (testileg) felnőtt ellenkező nemű egyed akik szellemileg, lelkileg közel kerülnek egymáshoz ne kezdjenek el szexuáisan is vonzódni. Ilyenkor hamar megszakadhat az addig jól működő őszinteség, van az a szar duma, hogy "vigyázni kell mert a másik egy idő után többet akar" ezt szerintem egy olyan nő vagy férfi találta ki aki nem merte felvállalni ilyen esetben, hogy ő is akarná a "több mint barátságot, néha", csak ugye a gátlások, hagyományok, tabuk, félelmek miatt nem mert elég őszinte lenni. Szóval működhet egy szintig szexel is , szex nélkül is, de úgy ,hogy ebben a kérdésben akkor mind két fél sunyít...Én is kerültem egy kolléganőmmel ilyen helyzetbe, de nem vállaltam be a szex dolgot mert nem volt elég őszinte-főleg önmagához- tudtam, hogy benne lenne de nem tudtuk volna kezelni a dolgot az fix, majd érünk még mind a ketten és akkor bepótoljuk ;) .A barátságunk is megszakadt így egy időre természetesen.Nem szabad elfelejteni, hogy mindennek vannak szintjei, mélységei , az őszinte barátság nagyon-nagyon ritka sokat kell dolgozni érte, majd pont egy kis szex fogja elrontani ;)!

Pixynor 2014.09.07. 18:13:15

@Mojzes Pál: igen, igazad van, ez tényleg nem elmélyült barátság, szerintem azon a szinten lehet, ahol Te voltál a kolléganőddel. Valahol ezeket a kapcsolatokat épp azok felületessége miatt, nem is lenne szabad barátságnak nevezni, lehet jobb fogalom lett volna a haverság vagy valami hasonló. És persze az sem mindegy, hogy a két fél benne elkötelezett-e benne vagy sem. Te esetedben erről a részről nem írtál.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 18:22:25

@Pixynor: Vagy amit említettem, hogy barátság, közös érdeklődés, programok, egy próbálkozás, csalódás egyik a másikban és utána már az egész barátság kínos, hisz az egyik csak akarná nyomulna, a másik meg hárít, így a barátságnak is vége szakad. Csak ez előre nem tudhatod, hogy inkább nem kellett volna tovább lépni. Ha bukta, akkor a barátságnak is vége. Szerencsés esetben esetleg kialakulhat egy jó kapcsolat. Kár hogy a buktákat nem látjuk előre...

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.09.07. 19:31:42

@Pixynor: több volt mint haverság, olyan "ezer éve ismerjük egymást" érzés, de volt, van egy kapcsolata és az egoja nem bírta el a dolgot, arra várt, hogy én döntsek helyette, én meg nem tettem meg, kihasználni se akartam mert tényleg barátomnak tekintem a mai napig, attól függetlenül, hogy most "rosszban" vagyunk.Szóval én ezért gondolom, hogy lehet nő meg férfi között is barátság, igazi, csak ehhez két igazán érett személyiség kell, én bevallom,hogy ez a részemről se volt meg, de nála még annyira se.Sokat tanultam a dologból most már tudom, hogy viselkedjek legközelebb ilyen esetben: amikor havernőnél, női barátnál először felmerül a dolog kertelés nélkül rákérdezek, hogy legyen e szex, elviseli e a barátságunk?

Alibanya1 2014.09.07. 19:47:00

Férfi és női barátság, hát nem tudom részben gondolom csak hogy van, azért a szex gondolata ott bujkál, vagy bujkált, vagy fog bujkálni. Átlépni ezt a határt? Csakis közös megegyezéssel. De az mikor van? Lehet, hogy egyik fél csak udvarias? Nem tudom nehéz ügy ahogy minden férfi nő kapcsolat, és ugyanakkor egyszerű is, ahogy minden ilyen :)

Pixynor 2014.09.07. 19:53:58

@Star Lord: @Alibanya1: a gáz csak az, ha a szexuális élmény, ami ha tudatosan bekövetkezik nem hozza meg a kívánt hatást. Magyarul lesz egy bazi sikertelen szex. Ez esetben, ha barátság tényleg őszinte és mély, akkor max jót nevetnek rajta a felek felöltöznek és elmennek egyet vacsizni és soha többet nem történik ilyen köztük, vagy ha csak felületes a viszony, akkor az meg tök ciki és nyilván utána valamiféle szégyenérzet következhet be, ami miatt a barátság is megszakad.

Pixynor 2014.09.07. 19:55:19

@Mojzes Pál: Szerintem jól döntöttél, ugyanis én nem szívlelem a hűtlenséget.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 19:59:04

@Pixynor: @Alibanya1: Nálam ez úgy zajlott, h nagyon jó barátság nagyon sok közös progi nagyon nagy felsülés a szexben és egy irtó kényes nyomulás-menekülés játék következett, ezt nem bírta el a barátság és teljes ismeretség megszakítás következett be. A szabadidőpartner elvesztését azért fájlalom. Mindenfele tudtunk együtt menni. De akkora csalódás volt hogy azt erőltetni nem lett volna értelme, van az a helyzet, amin nem segít semmiféle közös program.
De ha jól sül el akkor persze akármi is lehet belőle.

Alibanya1 2014.09.07. 20:05:13

Ezért mondtam, hogy a határátlépés nagyon kockázatos....:)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 20:08:52

@Mojzes Pál: egyértelműen különbözőek vagyunk :-) Szerintem ez a "majd bepótoljuk" hozzáállás nem őszinte és szánalom keltő.Sokkal jobban bántó a nőnek, mint ha azt mondanád, kerek-perec"most nem", "annyira azért nem kedvellek" vagy "én nem akarom" és szerintem ezért is haragudott meg, gyakorlatilag nem mondtál neki semmit.Még azt is jobban fogadta volna, ha azt mondod neki, hogy "nekem te nem vagy elég őszinte ehhez".Bár nem számít, így is az történt amit akartál, csak majd lesz egy kis utózöngéje :-)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 20:20:50

Az eddigi példákban úgy látom az a közös, amit Pixynor is emlegetett: nem voltak barátságok, csak szimpátia, mert az őszinteségnek egy bizonyos foka hiányzott belőle.

Én nem tudok ilyen példát hozni.Az első 5 percben eldől bennem, barátot vagy (szex)partnert vizionálok-e bele és eddig úgy tűnik ezen a téren elég makacs vagyok.A két kategória között is talán egyébként csak annyi a különbség, hogy baráttal nincs szex, mert attól is a barátom, hogy egy független nézőpont és valamilyen szempontból más hozzám képest és ezt nem kívánom befolyásolni.A barátság értékét az ennek ellenére történő együttműködés adja.Ha lenne szex, akkor az azt jelenti, hogy mégsem vagyunk olyan különbözőek....illetve nagyon különbözőek vagyunk, ezért nem is lehet szex.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 20:25:24

@D. Maylo: Abban vitatkoznék, saját példámból, hogy egy nagyon jó barátság volt, tényleg mindenről lehetett beszélgetni, a közös érdeklődés és progik pedig nagyon összenövesztettek minket. Az, hogy a szex nem működött, nem gondolom, hogy az őszinteség hiányzott volna, egyszerűen tovább gondoltuk és nem működött fizikailag. Ezután vált kínossá az egész. Előtte nagyon szoros volt a kapcsolat.

Pixynor 2014.09.07. 20:35:35

@Star Lord: Általában én is azt szoktam ilyen helyzetben mondani, hogy ugyan, már, jobb ha nem tudja meg milyen jól csókolok és milyen jó vagyok az ágyban, mert így is szeret, hisz a barátom, de úgy meg egyenesen belémszerelmesedne, ha megtapasztalná és mit kezdjek, annyi szerelmes férfival. :) Tehát én is úgy gondolom, hogy mivel itt a lelki kedveltség már játszik, tehát ismerik egymást a felek, a szex két módon végződhet, vagy rosszul, akkor vége a barátságnak, vagy jól, abban meg fennáll az a veszély, hogy elkezdenek kötődni egymáshoz. Ha két független emberről van szó, ez működhet is, de ha az egyik kapcsolatban van, no az a gáz, mert akkor reménytelen szerelem esete kezdhet el fennforogni :) Ekkor a szerelembe eső fél meg jobb ha lelép, mert csak kínozná magát a dologgal, tehát ez esetben is véget érhet a barátság is.

...vaagy tényleg két pokoli intelligens ember áll szemben egymással és le tudják mindkét helyzetet úgy kezelni, mintha mi sem történt volna.

ˇ (törölt) 2014.09.07. 20:38:15

@Star Lord: az én fogalmaim szerint akkor kínos valami, ha nem akarok róla tudni.Ez meg csak akkor lehet, ha nem vagyok már magamhoz sem őszinte.

terrer 2014.09.07. 20:57:23

A topikhoz: persze, hogy van férfi-nő barátság, csak nem mind az, amit annak hisznek. Egy részükben az egyik fél többet akar, de másik nem, ezért az egyik beéri ennyivel. Ez NEM BARÁTSÁG. Akivel barátok vagyunk, attól nem akarunk szexet, a kettőt nem lehet keverni. Illetve lehet, de az valszeg a barátságot tönkre is fogja tenni. Amit Pixi szeretne, hogy legyen egy barát, aki néha kéznél van egy szex,hez, de nem akar amúgy semmi kötöttséget, nem kivitelezhető, mivel Pixi nem viseli el a "megcsalást", olyan hülye meg nincs, aki két dugás között csak őrá vár, amíg ő több pasival is összefekszik. A kettő tehát nem összeegyeztethető, ergó Pixi túl sokat akar, és/vagy nem is tudja pontosan, mit szeretne:-)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 21:00:59

@D. Maylo: @Pixynor: Az én esetemben két egyedülálló volt és a szex félremenése után lett kínos, tehát előtte semmi kínos és őszintétlen nem történt. Sőt kifejezetten jó lépésnek tűnt.
Kínos lett mert a barátság sem folytatódhatott ott, és a kapcsolatot meg nem akartam erőltetni a sikertelenség miatt, ő meg igen, mintha nem akart volna a kudarcáról tudomást venni. Ettől lett kínos, hogy én a baráti programramenős szálat megtartottam volna. Ha itt az őszinteség félrement akkor lehet, hogy egyenesebb lett volna azonnal megmondani h ezért nem és akkor ne legyél a barim sem :D ?

terrer 2014.09.07. 21:08:15

@Pixynor: idézek tőled pár dolgot:
Emiatt kikerülve ebből tényleg, mint egy fuldokló vetettem bele magam az életbe és azóta lubickolok benne. Nem szívesen áldoznám fel újra ezt a részt egy olyan kapcsolat oltárán, amiben nem történik semmi élményszerű. Így olyan társat keresnék, akivel ezt közösen tudnánk tovább csinálni
Nehéz ilyen társat találni, mert valahogy mindenki olyan öregesen kezd el viselkedni
ugyanis én nem szívlelem a hűtlenséget."

Ezekből az következik, hogy egy swinger-szerű életvitel ízét érezted meg, elfeledkezve azonban a swingerrség alapszabályáról: NINCS kizárólagosság, nincs féltékenység!
Túl sokat akarsz ahhoz képest, amit adnál cserébe, és/vagy nem is tudod pontosan, mit szeretnél. Így nyilván meg se kaphatod, emiatt haragszol - jobb híján - a férfiakra. Erről egyre inkább meg vagyok győződve.
Mit ajánlhatnék: Tegyél rendet a bájos, de ottbenn meglehetősen zűrzavaros fejecskében:-) Amit te akarsz, hogy ne legyen kötöttség, de álljon rendelkezésedre egy nagyon jópasi (mert ugye már nem akárkitől indulsz be), kapcsolatot nem adsz neki, de ő ne kúrjon mással, olyan nincs. Ahogy Star Lord is mondta:
'Vagy kalandozol, vagy koncentrálni tudsz a komoly ismerkedésre. Én nem hiszek abban, hogy a kettő párhuzamosan tud futni."
EZ minden problémád lényege, kindulópontja!
Illetve egy megoldás van számodra csupán: Japánban állítólag gyártanak már teljesen élethű műanyag-embert, szexes célokra. Ha kihúzod a konnektorból, vár rád, amíg mással ksizórakozod magad, és garantáltan nem megy el rajtad kívül senkivel.
Tudom, a válaszod erre az lesz, hogy dehát te nem is vársz el olyan sok mindent a férfiaktól. Na EZ az egyik nagy tévedésed. DE! Ezt rosszul látod, és egy múltkori topikban már előforduló személytől láthattunk pont ilyent: ezzel kezdte, hogy nincsenek igényei, aztán egy 15 pontos, hercegnői igénytáblázatot biggyesztett rögtön utána.

terrer 2014.09.07. 21:14:55

@Pixynor: "...vaagy tényleg két pokoli intelligens ember áll szemben egymással és le tudják mindkét helyzetet úgy kezelni, mintha mi sem történt volna."

Ez nem intelligencia kérdése. Az alacsony érzelmi szintű (flegmatikus) ember tud ilyen lenni, a többi meg nem.
A Jóisten kíméljen meg mindenkit a flegma embertől, a saját típusán kívül!

Pixynor 2014.09.07. 21:18:58

@terrer: dehogy Terrer nem jól érti Pixyt :) ez a barátság annyira nem mély, tehát valszeg inkább haverság, Pixynek nincs szüksége ilyen szex-kapcsolatra :) Nem is biztos, hogy Pixy részéről merült fel ez az igény, amit írtam - autószerelős dolog - csak példának dobtam be. :) Pixy úgy gondolta eddig tudja mit akar, de jött Terrer és teljesen elbizonytalanodott :)

Pixynor 2014.09.07. 21:19:46

@terrer: .... vaaagy Pixy Terrert akarja, de ő meg foglalt :)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 21:26:21

@Star Lord: én azt nem mondtam, hogy ne legyen a barid sem, te intézted viszont úgy, hogy így alakult.Az, hogy "hát biztos ő is látta, hogy nem volt jó a szex, hát látnia kellett, ez nem szex" vagy hogy te egyértelműen megmondtad neki az két külön dolog.A szex is egyfajta izléshez hasonlító dolog, így akár mindenkinek egyéni elképzelései lehetnek és korántsám egyértelmű semmi sem, ami elvileg egyértelmű, vagy hihetjük egyértelműnek.A másik dolog, hogy a csalódottságodon túl feltehetőleg nem említetted neki, hogy a szextől függetlenül élvezed a társaságát a szabadidős programokon...ha ez nem hangzott el, akkor joggal gondolhatja bárki, hogy minden kapcsolatnak vége, hiszen a szexbe bonyolódás ennek valamiféle ellentéte, hiszen ha bejön, akkor még jobban elmélyülhet a kapcsolat.
Erősen személyiségfüggő, hogy egy kudarcra ki hogyan reagál.Lehet hogy nem azért nyomult, hogy kiégesse az agyadból az emléket, hogy volt ott egy kudarc a részéről és csak a szépre emlékezz...lehet, hogy ő is folytatni akarta ott, ahol a szex előtt abbahagytátok a barátságot, de a csalódás miatt nem tudott higgadt maradni, te pedig túlzóan elutasító voltál, talán még felemlegetted neki nem túl tapintatosan is és lehet, hogy neki a válságkezelési technikája pedig egyfajta hurráoptimizmus.Egyébként, ha az első ilyen jellegű csődélménye volt, akkor az kellően megrázó ahhoz, hogy az ember elveszítse maga alól a talajt és őrültségeket kezdjen csinálni és akkor nem is hurráoptimizmusról beszélünk, hanem akár tényleg egy egyedi eset állt fenn és igazából ez nem jellemző rá.
Kudarcról első körben senki sem akar tudomást venni, szerintem ez egy komoly hiba volt a részedről, hogy ezért szakítottad meg a kapcsolatot.Gondold el, kipróbáltatok egy olyan közös programot, amit még eddig sosem csináltatok és az nem sikerült és ezért megszakítottad vele a kapcsolatot.Sosem voltatok olyan programon, ami nem volt tökéletes ? Ha kicsit megértőbb lettél volna és nem eldobtad volna, mint egy üres tejesdobozt, akkor most még mindig lenne egy barátod.Mintha én az első félresikerült palacsintám után ledózeroltattam volna a konyhát.De oké, ezen még lehetne javítani akár szerintem.Az első lépés azzal kezdődik, hogy beismered, hogy te nem akartad folytatni vele, mert többet vártál az egésztől.A második, hogy mi volt, ami miatt reménytelennek tűnt és hogy tényleg reménytelen-e vagy csak rosszul látod a dolgot.A harmadik, hogy mindezek ellenére és hogy mostmár átgondoltad, tudnál-e te lenni a barátja mégis annak ellenére, amit csináltál vele ? A negyedik, pedig az, hogy felhívod és megkérdezed őt is...aztán majd kiderül.

terrer 2014.09.07. 21:29:29

@Pixynor: a zélet márcsak ilyen:-( Vagy rossz helyen vagyunk, vagy rosszkor. Bezzeg amikor én párkeresőztem, csak csupa hülébe akadtam... akkor Te hol voltál??? Ja, hogy még házasságban. Hát teccett volna már akkor forradalmat csinálni... most Így jártunk.
De lehetnénk pl. barátok... erről szól a topik is:-)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 21:29:37

@terrer: Szerintem ezt benézted :-D Ha a sok szörnyűségre gondolok,ami a Földön létezik, akkor Isten elég flegmatikus és hiábavaló a fohászod :-DDDD Szerintem ez a hivatalos álláspont is kimondatlanul, hiszen akkor miért kéne annyit imádkozni hozzá ? :-D

ˇ (törölt) 2014.09.07. 21:32:59

Ezek szerint arra is van példa, hogy akkor sem lesz szex, ha csak az egyik fél álmodozik róla...

terrer 2014.09.07. 21:34:02

@Star Lord: "Kínos lett mert a barátság sem folytatódhatott ott"

A barátság egy ilyen után már sose olyan, mint volt:-( Az egyik félben óhatatlanul tüskék maradnak, amik folyton eszébe jutnának a barátság folyamán. Nyilván a te barátodban is lettek, miután megmondtad neki, hogy ne erőlködjön tovább, pedig ő akart. Ezután aligha volt már őszinte a mosolya...
Nemjó a barátságot hülyeségekkel elrontani:-(

ˇ (törölt) 2014.09.07. 21:35:11

Lehetséges, hogy a barátság szex-el ténleg csak egy hiú ábránd ? Vagy csak az a kategória egy ügyes nyilatkozat egy felületes kapcsolatról ?

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 21:56:56

@D. Maylo: Azért érted félre, mert túl titokzatosan csak a lényeget akartam közölni, a részleteket visszatartva. De akkor a részletekkel együtt, hogy ne értsd félre.
Szóval mütyür is volt fel sem állt. Kétszer sem. Akkor tudtam, hogy ez így nagyon gáz. Természetesen nem akartam pofájába vágni megalázni, így inkább kitértem minden további intim helyzettől, ahol bármit kezdeményezhetett volna. Valószínűleg jobb lett volna az őszinteség. Így maradtak a mozik, a kézelhúzások, a szerintem inkább ne erőltessük jobb volt ez csak barátságnak-ok, stb. Többször mondtam, hogy kedvelem őt is a közös progikat is, de az elhúzódás igazi okát tényleg elhallgattam, kíméltem a lelkét. A végén nem én dobtam őt mint a tejesdobozt. De szerintem ha őszintén elmondom miért nem, akkor is ez lett volna a vége. Idővel felkerestem, nyitottnak tűnt a barátságra, sajnos ismét elutasítottam minden mást és ezúttal véglegesen elnyelette magát a földdel. És szerintem a mai napig azt gondolja, h azért tűnt el ő, mert ÉN olyan izé voltam...
@terrer: Amíg jó ötletnek tűnik, nem gondolod, hogy feltétlenül elrontás lesz belőle. Az elrontás után viszont az eredeti állapot nem visszaállítható.

Pixynor 2014.09.07. 21:57:58

@terrer: Egyébként nem igazán az a helyzet velem kapcsolatosan, amit leszűrtél a mondataimból. Röviden összefoglalva normális kapcsolatra vágyom, de amíg ez nem adatik meg, nem fogok ölbe tett kézzel várakozni. Az meg, hogy megadatott nem is egy igazán jó pasi?? Háát ez egyáltalán nem baj. De azt sem jelenti, hogy csak ilyennel érem be.
Amik történtek velem, és olvasható itt, azok 16 évnyi hűséges párkapcsolatból kikerülve történtek régebben, és mind a tanulási folyamat része lett. Szerinted mikor kikerültem a házasságomból és összejöttem az első büdös szájú rockerrel, ott nekem mekkora önbizalmam volt mint nőnek?? Az a helyzet nekem akkor is kegyetlen lett volna, ha egyébként a pasi teljesen normális. És 16 év utáni két év ismerkedésekkel telt, majd elegem lett az engem ért sok szarból és másfél évig férfira sem néztem. Ezt követően éreztem már magam készen újra az ismerkedésre. Azóta viszont egyre és egyre jobb dolgok történtek velem, de persze még mindig nem ért utol az igazán jó. Szóval természetesen tart még a tanulási folyamatom, aminek immáron Te is részese lettél véleményeddel. :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 21:59:32

@D. Maylo: Sztem nem hiú ábránd csak az már "nem csak barátság". És "csak barátság" semmiképp.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 22:04:03

@Pixynor: Hallod ott nagyon le voltál amortizálva drága életem ha a büdös szájú rockert nem küldted haza a picsába első leHHHHelletre :D

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 22:06:11

@terrer: Mert mindig az a kva kíméletesség, ugye @Pixynor: ?

Pixynor 2014.09.07. 22:14:55

@Star Lord: háát én megmondtam mütyür farkúnak, hogy nem éreztem semmit, persze megsértődött, de ő kérdezte utána, hogy milyen volt. :)

Pixynor 2014.09.07. 22:16:17

@Star Lord: ebben igazad volt, ő utána fogadtam meg, hogy sosem fogok többet olyan helyzetet elviselni, ami nekem nem jó. Utoljára tettem vele ezt meg. Azóta ehhez tartom magam, ha valami nem tetszik őszintén közlöm és lelépek.

terrer 2014.09.07. 22:21:05

@Pixynor: az őszinte embernek igaza van, a többinek meg vannak barátai:-)

Pixynor 2014.09.07. 22:22:51

@terrer: na most akkor a barátom akarsz lenni vagy nem? Ha igen, kezdjek el hazudozni vagy elbírod viselni az fájó őszinteséget? :) Ez esetben viszont őszinte embernek is van vagy lesz barátja :)

terrer 2014.09.07. 22:27:45

@Pixynor: "Egyébként nem igazán az a helyzet velem kapcsolatosan, amit leszűrtél a mondataimból."

Nem értem. Ottvan feketén-fehéren, hogy most nem akarsz kötöttséget, de a másik azért legyen hű. Azt viszont seholse találom, hogy te is hű akarnál ebben a helyzetben maradni, és leállnál a kalandokkal, amit most annyitra élvezel, inkább azt, hogy most már "élvezni akarod az életet", ezek szerint eddig (monogámiában) nem élvezted.
Namost ezt mondom, hogy ebből sehogyse jön le az, hogy te ennél bármivel kevesebbel is beérnéd. Lehet, hogy ezt állítod, de nem így élsz, hiszen amivel elmondásod szerint beérnéd, az egyáltalán nem elég ahhoz, hogy szerelmet ébresszen benned, tehát végső soron mégse éred be... csak így nem néztél még szembe önmagaddal.

terrer 2014.09.07. 22:32:13

@Pixynor: nem minden őszinteséget viselek el, ahogy senki más sem. Ez szerintem teljesen természetes. Ha igazából elkezdenéd vezetni egy papíron egy napodat ilyen szempontból, hogy hányszor nem mondtad meg a véleményed embereknek, sőt kegyesen hazudtál nekik, magad is megdöbbennél.
Az ember nem élhet közösségben elhallgatás és kegyes hazugságok nélkül. Az igazán őszintéket minden közösség hamar kiutálja. Próbáld ki! Mondd meg holnap a főnöködnek, hogy ő igazából egy sárkány, és örülsz, ha nincs bent:-) Segítek holnapután új állást keresni...

Pixynor 2014.09.07. 22:33:50

@terrer: az egész arra alapozódik, hogy én genetikailag hűséges, ragaszkodó típus vagyok, vagy horoszkópilag, vagy csillagállásilag, vagy ahogy akarod. Én sosem csaltam meg senkit és nem is fogok, tehát egyértelmű ha kapcsolatom lenne, ehhez tartanám magam. És miért kizáró ok, hogy az életet továbbra is élvezzem a férfival, akivel együtt vagyok? Nálam az élet élvezete nem a pasizásban merül ki, félre ne értsd,.
"amivel elmondásod szerint beérnéd" amivel beérném, az pont elég lenne. Ami volt azzal nem értem be.
Nem egyébként nincs igazad most,. Rosszul ítélsz meg, viszont nincs már erőm elmagyarázni, álmos vagyok. Jó éjt Neked, és a többieknek is.

terrer 2014.09.07. 22:35:55

@Star Lord: "Amíg jó ötletnek tűnik, nem gondolod, hogy feltétlenül elrontás lesz belőle."

Hát nemtom. Én sose gondolnám, hogy egy barátságot nem tesz tönkre, ha kapcsolattá alakítják. Szal így vagy úgy, de vége lesz!
De találkoztam már javíthatatlan optimistákkal is:-)

terrer 2014.09.07. 22:36:53

@Pixynor: "Nem egyébként nincs igazad most,. "

Hát a tévedés jogát fenntartom. Emberből vagyok:-)
Neked is jóéjt!

ˇ (törölt) 2014.09.07. 22:43:05

@Star Lord: micsoda kegyetlenség :-) A nagy óvatoskodásban annyira óvni akartad a renoméját még most is, hogy nem említetted a részleteket...és a részlet mi más is lenne, mint a mütyürkéje :-DD Zseniális :-DD
Annak ellenére, hogy kicsi volt és fel sem állt,hát azért elég mély nyomott hagyott benned :-D
Oké,nem szép dolog ezen nevetni, megértem, hogy még most is kellemetlen a felidézés, de ezt még akkor se lehetett volna így összehozni, ha szándékos kegyetlenkedés lett volna a cél :-)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 22:53:44

@terrer: "Próbáld ki! Mondd meg holnap a főnöködnek, hogy ő igazából egy sárkány, és örülsz, ha nincs bent:-) Segítek holnapután új állást keresni... "
Szerintem ez nem így működik minden esetben.Van az a típus, akinek ha jól be akarsz olvasni, hogy te egy sárkány vagy, akkor elégedett mosollyal az arcán hátradől a székben és azt fogja válaszolni, hogy igen, tudom :-) És akkor semmi kétség, ő az is akar lenni és ez így jól van.A baj az őszinteséggel - ha az őszinteséggel bármi probléma is lehet - akkor van, ha a "te egy sárkány vagy"-ra tagadás és sértődés jön vissza, na meg a kirúgás.Akkor a főnök ugyan úgy sárkány, csak az a különbség, hogy ezt ő nem akarja elfogadni.Egy őszinte embernek szerintem semmi gondja nem lenne azzal, ha holnaptól nem kell egy sárkánnyal dolgoznia, aki nem is őszinte legalább saját magával....szóval ez egyéni választás kérdése, a hazudozók a hazudozókkal tudnak jól együtt dolgozni, az őszinték az őszintékkel.Nagy bajok akkor kezdődnek, ha a hazudozók akarnak magukkal őszinték lenni, vagy az őszinték próbálnak meg hazudni.Nem megy.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 22:57:03

@terrer: Ennyi erővel senki ne próbálkozzon senkivel mert valahogy úgyis vége lesz... :D

@D. Maylo: 1. nem az ő renoméját védtem de ha úgy kezdem a sztorit h anno a kisfarkú impotens haverommal azért nem jött össze, mert, akkor én vagyok a büdösbunkó feminista..., 2. nem hagyott mély nyomot bennem, bennem a barátság elvesztése ami nyomot hagyott, 3. ha objektívan olvasnád látnád, hogy nem kegyetlenkedtem sem akkor sem most, 4. mi is lenne ha ti nem kiröhögnétek egy történetet, csak simán véleményt formálnátok, 5. mert ti olyan tökéletesek vagytok főleg mikor valaki pofájába lehet vágni, hogy hahahaha.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.07. 22:58:52

@Star Lord: Mellesleg úgy véltem a topichoz passzolhat, de akkor inkább nem véleményezem saját történettel.

terrer 2014.09.07. 23:24:36

@Star Lord: nem úgy értettem. Persze,h próbálkozni kell azzal, akivel kapcsolat a cél. Azzal nem kell próbálkozni kapcsolaton, akivel BARÁTSÁG a cél!
Csak azt mondtam, nem jó keverni a kettőt, mert a barátságnak akkor vége lesz.

terrer 2014.09.07. 23:26:50

@Star Lord: én nem röhögtem ki a történetet...
Csak mondom.

terrer 2014.09.07. 23:37:28

@Pixynor: nem mondanád el Star Lordnak is azt a dolgot a fájó őszinteséggel?:-) Szerintem nem olvasta el...

Pixynor 2014.09.08. 06:36:20

@terrer: "Próbáld ki! Mondd meg holnap a főnöködnek, hogy ő igazából egy sárkány, és örülsz, ha nincs bent:-) "

Nevetni fogsz, én nem fogom vissza magam, a munkahelyemen is én vagyok a főgonosz, aki mindent beletesz mindenki arcába egyből, kegyes hazugságok nélkül. Emiatt én vagyok a rossz főnök (amolyan jó zsaru-rossz zsaru felállásban), de őszintén, nem érdekel. Persze tudom nem szeret mindenki, de nem is célom, és ugye nem lepődsz meg ha azt írom, hogy ha mindenki szeretne sem szeretnék én mindenkit. A számomra értékes emberek társaságát keresem, a nagyon buta, nulla személyiségű, rossz indulatú emberek (az én értékrendem szerint) nem érdekelnek.
Ja és őszintén: a főnökömmel jóban vagyok és mindig megmondom neki az igazat, nehéz természet, nem mindenki tudja kezelni, és mikor megmondom neki, hogy mi van én is mindig meglepődöm, utána azt mondom magamban nem kellett volna. Főnök el, másnap mindig leül hozzám és közli, hogy elgondolkodott azon, amit mondtam és teljesen igazam van, ekkor persze én is kérem a bocsánatot, mert valóban nem kellett volna úgy a pofájába vágni, amit (ja nem vagyok kulturálatlan, tehát teljesen politikusan fogalmazva vagyok őszinte), mire ő többször azt mondta, hogy nem haragszik rám, sőt én vagyok az egyetlen, akitől ezt elfogadja, és tényleg, mindig igazat ad utólag és azt mondja, igyekszik változtatni. Persze sosem jön ám össze :) És én is minden ilyen eset után megfogadom, hogy inkább többet ki sem nyitom a számat, mert tényleg nem kéne egyes dolgokat egyes embereknek mondani, de ezt én nem tudom megállni :(. Nem tudok hazudni, nem is akarok.

Párkapcsolati szinten az van, amit írtam, sosem fogom elviselni többet a számomra nem kellemes helyzetet. Szóval ott is mindig kegyetlenül őszinte vagyok. Akinek van egy csepp sütnivalója, az tudja ezt értékelni.

Szóval az őszinteség nem szokott belémszorulni. :)

@Star Lord: ugyan, ugyan, senki nem vágja az arcodban, hogy feminista vagy. Egyszerűen ilyen van, nem mindegyik férfi rendelkezik nagy szerszámmal, és igen vannak nők, akiknek ez nem tud elég lenni. Amikor én megmondtam az illetőnek, hogy nem éreztem semmit, közölte, neki teljesen átlagos farka van vegyem tudomásul, és nem az övé a kicsi, hanem az enyém nagy. És ha így nézzük, akkor akár igaza is lehet. :) Hisz neki is hosszú évekig volt felesége, tehát biztos van olyan nő, akinek ez is megfelel. Sőt nekem is vannak olyan nőismerőseim, akik kimondottan félnek a nagy szerszámtól, mert fáj nekik. Az, hogy mi meg attól félünk "jaj ne legyen kicsi" ... hát ez meg a mi bajunk. :) Szegény kínai, mag japán pasik igazán bajban lennének, ha minden nőnek csak a nagy farok tetszene, azoknak aztán igazán kicsi mütyürjük van. :) /információmat erről készült "dokumentum filmek"-ből merítettem./ :) :)

ˇ (törölt) 2014.09.08. 06:42:16

@Star Lord: mégegyszer bocs...de azért be kell látnod, hogy ha a leírod, hogy kisfarkú és impontens volt akkor az nem feminizmus, hanem a tények.Szerintem azért az ennyire túlzásba vitt eufemizmus, hogy a történetben részlet lett volna az, ami miatt bukott az egész és ezt így megfogalmazva, ahogy tetted, ez vicces, attól függetlenül, hogy a történet nem vidám és nem azért mert én tökéletes lennék.

D1255 2014.09.08. 07:12:07

Nagyjabol mindent elmondtatok, csak megerositeni tudom ezeket. Siman lehet no-ferfi kozott baratsag akar szex-szel is. Kulcs a vegtelen nyitottsag es oszinteseg. Es ebbe beletartozik az is, hogy nincs kizarolagossag. Sot, talan ez az egyetlen ami elvalasztja a szerelemtol.

terrer 2014.09.08. 08:49:02

@Pixynor: " /információmat erről készült "dokumentum filmek"-ből merítettem./ "

Mi se gondoltunk volna semmi másra:-)))

Jó, hogy te ilyen őszinte vagy, tartsd is meg a szokásod!:-) Talán nem ugyanazt értettük itt az őszinteség alatt, én nem biztatnék senkit arra, hogy pusztán a valóság kimondása, saját céljai vagy más kára érdekében nyakrafőre kegyetlenül vagy alattomosan hazudjon, de én volt már, hogy pl. munkatársaimnak vagy szeretteimnek nem vágtam a képükbe unos-untalan, hogy a másik embernek, aki mondjuk 20 évvel fiatalabb fotómodell, bizony még simább a bőre, laposabb a hasa, sőt horribile dictu! még Anyámnak se mondtam a műtéte után, hogy egyáltalán nem olyan csinos, mint Mila Kunis, és hogy lóghat így rajta a ruha, csak azt, hogy milyen jól néz ki az új pulcsijában, pedig elszorult a torkom, ahogy kinézett:-( És bevallom nektek őszintén, bizony, máig se bántam meg! Szerintem a kegyes "hazugságnak" van helye az emberek nagy része közt, legfeljebb aki nem akar, nem él vele.

Túrós (törölt) 2014.09.08. 11:03:48

Megerősíti a barátságot, tehát ajánlanám minden hölgynek ;-)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 11:10:48

@D1255:

Egészen pontosan csak és kizárólag szex-el spékelt kapcsolatban lehet barátság. Ugyanis a két fél (a két NEM) így nyílik meg egymásnak. Ha ez nincsen (dugás), bizalom sincsen.

Persze vannak kivételek. Ha pl én 40 évesen barizni akarok egy 60 éves növel. Na, itt a dugás -valszeg- kizárt.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 11:14:14

@D1255:

A dugásról természetesen lehet beszélni múlt idöben is úgy, hogy már mindenkinek új partnere van. A tény viszont az, hogy a köztük (ff/nö) kialakult barátság sokkal többre vezethetö vissza, mint a "kellemes kávézás a terasz-kricsniben".

terrer 2014.09.08. 11:21:19

@ezek_a_nök: na ez az, nekem is van közvetlen nyugdíj előtt álló barátom, aki nő. Több okból nem kívántam meg még életemben se, de amúgy nagyon jól megvagyunk, valóban kevés igazi barátaim egyike. Az tény, hogy párom talán feleannyi idős, mint ő, talán emiatt (se) akkora a motivációm:-o

Pixynor 2014.09.08. 12:02:59

@ezek_a_nök: "Ha pl én 40 évesen barizni akarok egy 60 éves növel. Na, itt a dugás -valszeg- kizárt. " nem értelek, és ugyan miért??? :)

@terrer: "nyugdíj előtt álló barátom, aki nő. Több okból nem kívántam meg még életemben se" téged sem értelek :)

Tessék minden barátnővel egyenragúan bánni :) "... a nagymamát is? - Kuss, a nagymamát is!"

terrer 2014.09.08. 12:16:31

@Pixynor: egyetértek, és abszolút egyenRANGÚként kezelem!
A szex, az már más tészta. Itt viszont én meg TÉNYLEG téged nem értelek, hiszen ha te válogathatsz péniszméret alapján, én mért ne válogathatnék kor alapján?:-o Mindegyik csak egy élettani adat, nem? Ráadásul az utóbbi publikus is (de legalábbis sejthető), így még csak azt se lehet mondani, hogy túl személyes kérdéseket kell feltennem:-)

Pixynor 2014.09.08. 12:26:32

@terrer: "hiszen ha te válogathatsz péniszméret alapján" bocsi, de ez csak az "esemény közben" derül ki, így az többnyire megtörténik. :) Szóval egy esemény akkor oda is járna, mely után döntenél, hogy akkor öreg és többet nem :) :)

terrer 2014.09.08. 12:40:32

@Pixynor: hááát, nemtom... ez elég szegényes magyarázatnak tűnik arra, hogy te is válogatsz ugyan, de neked szabad:-)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 14:02:13

@Pixynor:

"nem értelek, és ugyan miért???"
´
Ööö, nem tudom. Talán mert már nem igényli a 60 éves :)))). Bár vannak nagyon csinos 60-ok is abban az országban, ahol én élek, de nwm nagyon vagyok vele tisztában, h mégis mekkora az étvágyuk. Vagy hogy egyáltalán van ilyesmi... :))))

Pixynor 2014.09.08. 14:08:25

@ezek_a_nök: adódik a kérdés? Melyik országban élsz? :) És szerintem étvágy tuti van :) /bár erősen magamból indulok ki és ez így nem biztos hogy helytálló/ :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 14:10:40

@Pixynor:

De egyébként a kor elörehaladtával a bizalom fogalma (bár sosem tárgyilagosítunk tudatosan) jócskán átértékelödik, bár ez valszeg a szentiméntalizmus tünete.

A lényeg, hogy egy bizonyos kor után nem szükséges szeksz a megértéshez. De valszeg ez biológiailag az eddig még meg nem ismert receptoraink simán felkismerik, már azt, hogy a másik fél (a nö) már nem képes olyan dolgokra, amit esetleg egy 20-assal fiatalabbtól simán elvárnánk. Ezért nem is érezzük a kényszert bizonyos dolgokra, ellentéttel a fiatalabbal szemben...

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 14:18:45

Na, nekiugrok mégegyszer, mert bár a mondandóm nem annyira értelmetlen, mint az irományom. Tahát:

A rejtett érzékszervünk ami felismeri a másik NEM "szekszuális" képességét, rögtön jelez, hogy "jó lenne... ". Na persze csak abban az esetben, ha a másikban látjuk kvázi önmagunkat. Valaki baromi jól fogalmazott, "a másikban önmagunkat keressük", tehát innen ez az "önmagunk"-at. Na de tovább. Tehát ha másik nemben barátra lelünk, akkor (amennyiben ez biológiailag lehetséges) nem megyünk el a szekszuális érdeklödés mellet semmi képpen. Ergo...

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 14:23:44

@Pixynor:

1. Nyugat EU-ban.

2. Hm. Étvágy. Felvázolható valamilyen formában az "étvágy" a "kor" függvényében? Ezalatt értem, h teszem azt 20 évesen heti 5-re volt szükség(ed). 30 évesen 7-re. 40-en 8-ra, vagy bármi ilyesmi. Ha nem akarsz, természetesen nem válaszolsz. De -szakmai ártalom, hogy úgy érzem- mindenre lehet képletet fabrikálni...

Tehát?

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 14:28:20

@Pixynor:

Na jó, segítek.

Anno eljutottam a 30-as éveim közepéhez, és egy új partnerhez. Tölem 4-el idösebb milf. Itt annyira felgyorsultak a dolgok, hogy azon kaptam magamat, hogy az általában rám méretezett alkalmankénti egy aktus helyett újabban alkalmanként akár 4-5 (de minimum 2-3) aktus lett. Akár végkimerülésig. 3 éven keresztül.

Pixynor 2014.09.08. 14:50:21

@ezek_a_nök: állandó partner hiányában igazán nehéz választ adnom a kérdésedre. Nyilván mikor hozzájutok, kellőképpen éhes vagyok már, így ilyenkor simán elmegy a fél napos folyamatos dolog is :) egy kajaszünettel /max. húsz perc :) szigorúak vagyunk/, amennyiben partner bírja :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 15:08:22

@Pixynor:

"amennyiben partner bírja"

Na igen, ez azért elengedhetetlen :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 15:16:39

@Pixynor:

Èrdekes egyébként, ahogy említettem, hogy az "aktív" életböl -számoljunk mondjuk 15ik életévtöl- el kellett telni nagyjából 20 évnek ahhoz, hogy rájöjjek a rejtett tartalékok meglétére. Tovább megyek. A felismerést követö "elvárásokra", a napi rutinná válásukig. De mondom, szerintem ehhez mindenképpen egy olyan partner szükséges sztem, aki mindezt:

=> vágyszerüen beindítja,
=> a kapcsolat elején (az éhséget) tolerálja,
=> a sürüjében Ö maga is ráérez, és idövel elvárja. De ezt magunk észre sem vesszük, de legalábbis nem tesszük megfogalmazhatóvá, hanem élvezzük minden percét. Na jó, a kajaszünet az tényleg fontos :)))

Tyüüü.

Pixynor 2014.09.08. 15:25:58

@ezek_a_nök: "Hogy reagál egy "strapált" partner? :) " Ezt a kérdés most nem értem mire célzol vele?

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 15:36:25

@Pixynor:

Azt írtad, amennyiben a partner bírja. Hogy adja jelét, ha már nem...?

És egyébként is azt írod, hogy a kvázi kódolva a van a félnapos hancúr az éhinség után. Ezt inkább úgy tudnám elképzelni, hogy egy már ismert teljesítményüt felkeresünk, akiben biztosak vagyunk. Vagy?

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 15:40:55

Na jó, túl sok a -nem feltétlen- ide tartozó kérdés.

Pixynor 2014.09.08. 16:14:21

@ezek_a_nök: így van, így kódolva a válaszok: igen van olyan, aki bírja a strapát (sokkal ritkábban, mint kéne), új partnernél a tünetek, első kör után, "jaj nézzünk tévét", "még ne várj semmit", "még pihenni kell egy kicsit", "eléggé fáradt vagyok" és hasonló mondatok elhangzása. :) Azonban volt olyan új partner is, aki meglepő módon szintén bírta a strapát :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.09.08. 16:32:53

@Pixynor:

Azt ugye tudod, hogy a másik nemnél azért jóval nagyobb kihívást jelent a "mégtöbb", mint nálad. Azt valszeg magyaráznom sem kell, h miért, de azért én "degradálok" :))))))

Amíg Ti felajánljátok magatokat "használatra", addig bizony a másiknak fizikai gátakat kell minden egyes esetben "megmásznia". És ez azért jócskán összetettebb, mint egy "viszkozitás" elvesztése, ami egyébként pótolható (fú, de mocskos vagyok), ugyanis egy kisebb lelki bántalom, ami ezer irányból érkezhet a másikhoz, baromira képes befolyásolni a "megfelelést" nem csak pozitív, de negatív irányban is.

Pixynor 2014.09.08. 16:44:35

@ezek_a_nök: oh, hogyne, nagyon jól megfogalmaztad milyen "bonyolultak" is vagytok Ti férfiak :), de egyébként teljesen megértem és tudom is miről beszélsz. Épp ezért tudok "hálás" lenni, egy strapabíró emberkének :) és egyébként az, hogy bírja a strapát nem azt jelenti, hogy ő is oly sokszor elér a végére. Van olyan, aki órákon át, több pihenéssel (öt-tíz perc) és egy finish-sel a végén működik. :) Van olyan, aki több finish-re is képes, bár azt hiszem e téren háromnál többel még nem találkoztam. Inkább az előbbi típusú férfi a gyakoribb. Szóval, ha Te elérted a 4-5-öt az tényleg kiemelkedő teljesítmény lehetett. :)

terrer 2014.09.08. 17:06:08

@ezek_a_nök: "2. Hm. Étvágy. Felvázolható valamilyen formában az "étvágy" a "kor" függvényében? "

Igen, és úgy néz ki, mint a valószínűségi változó Weibull-eloszlásának sűrűségfüggvénye, 1,5-ös alakparaméter és 1 skálaparaméter esetén.

terrer 2014.09.08. 17:11:28

@Pixynor: fogadd kalaplengetésem ekkora tudás előtt:-)

Pixynor 2014.09.08. 17:21:11

@terrer: gyakorlat teszi a mestert :) jó házasságom volt, e téren minden százas volt, szóval, volt elég gyakorló, és tanulóidőm :)

terrer 2014.09.08. 17:47:13

@Pixynor: azt írod: "van olyan... Van olyan, aki több finish-re is képes, bár azt hiszem e téren háromnál többel még nem találkoztam. Inkább az előbbi típusú férfi a gyakoribb."

Ez ugye nemcsak a férjedről szólt egyedül?:-)
Hacsak nem ilyen sok férjed volt...

Pixynor 2014.09.08. 17:48:48

@terrer: az alapokat a házasságomban szereztem. Ez erről szól :) Nem kell ám olvasni a sorok között :)

terrer 2014.09.08. 18:01:09

@Pixynor: az alapokon én is túlvagyok, ki beszél már arról? Most már inkább a kunsztok érdekelnek, ahogy gondolom téged is:-)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.09.08. 18:51:31

Nem baj, ha visszatérek az eredeti témához? :)
"Persze, itt sem lenne szó többről, csak szexről, az érzelmek kizártak, mert jelen esetben a másik fél kapcsolatban van." Írod. Érzelmek kizártak? Amikor az egyik legjobb barátod és mindent megbeszéltek a legapróbb részletekig? MIlyen érzelmek hiányoznak akkor még? Nem nagyon vágom ezt... :)

Pixynor 2014.09.08. 19:21:56

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: köszönöm a visszakanyart :) hááát a szerelem :) az kizárt. Gondolj bele kedvelek valakit, aki mindent tud rólam (majdnem) és még a szex is jó vele. Egy nőnél borzasztóan gyorsan ki tud alakulni a kötődés egy férfihoz.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.09.08. 19:40:18

@Pixynor: Most akkor feltegyem a költői, mi a szerelem kérdést? :)

Pixynor 2014.09.08. 20:10:45

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: igen, már alig vártam, de nem ér sem kinevetni, sem azt mondani, ez hülye, sem pedig hasonló dolgokat, mert hátra kötöm a sarkad :)

Számomra a szerelem az, amikor fontossá válik újra valaki nekem és én is neki. Amikor vele kapcsolatosan olyan szinten megbolydul az agyam kémiája (elvarázsol), hogy általa sokkal szebbnek látom ezt a világot, megállás nélkül mosolygok, és a föld felett járok (a felhők felett kéne három méterrel) tíz centire. Alig várom, hogy találkozzunk, hogy vele lehessek, hogy törődhessek vele, hogy lessem azt, mivel kényeztethetem el. Hogy érezzem mellette azt, hogy nő vagyok és vágyik rám és ezt többször be is bizonyítja, naponta :) cserébe én is éreztetném vele, hogy férfi és hogy vágyom rá. Hogy olyan szinten legyünk cinkosok, hogy rápillantsak és ő egyből tűzbe jön, mert tudja mire gondolok :), hogy ne tudjunk elmenni egymás mellett anélkül, hogy egymáshoz ne érnénk :) hogy megbízhassak benne, és tudhassam, hogy igen ő csak engem szeret, s míg így van beéri velem szexuálisan is, és persze én is, ez nálam alap, mert ha szerelmes vagyok, ami rohadt régen voltam már utoljára, akkor úgysem létezik számomra más. :) És akkor is ezt akarom, ha tudom, hogy ez csak ideig óráig tart.

Szóval valami ilyesmi, amit még ragozhatnék... de aki volt már szerelmes tudja miről beszélek.

Te tudod?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.09.08. 20:16:37

@Pixynor: Úgy látom, eléggé a "testi" részére koncentrálsz, mert a másik része szerintem pont az, amit meg a baráttól vársz ill. kapsz. Nyilván az lenne az ideális, ha ez a kettő egyben lenne.

Pixynor 2014.09.08. 20:22:46

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: dehoogy, illetve de, amit leírtam, azzal együtt jár a lelki összhang is, hisz különben nem lenne szerelem. Valóban az lenne az ideális, ha egy férfi be tudná töltenin az összes szerepet, amit egy nő igényelni tud. Barátot, barátnőt, apát, szeretőt, főnököt stb. :) és persze a másik oldalról is adott a nő részéről ugyanez. Csak a nők ezt valahogy jobban tudják, valahogy nekik a legtöbb szerepkör ösztönből jön. A férfinál tán nem.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.09.08. 20:22:49

Amúgy a férfi-nő barátság - a saját tapasztalatom szerint - csak akkor működik jól, ha mindkét fél rendes házasságban él (és még eszük is van a feleknek...) :)

Pixynor 2014.09.08. 20:24:58

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: no igen, mert ekkor nincs semmi elvárás a másik irányában, tényleg azért barátkoznak, mert megértik egymást, kedvelik egymást és vonzódnak egymáshoz. Elvárásaikat meg otthon kiélik.

D1255 2014.09.08. 20:48:06

@Pixynor: Nagyszeru leirasa a szukseges 'tuneteknek';)

Pixynor 2014.09.08. 20:51:57

@D1255: hááát pedig valahogy mégsem adtam igazán vissza, nem tudom. Állítólag eléggé a testi részre koncentrálok, de amikor az első mondatban azt írtam, hogy fontossá váljon valaki, úgy gondolom, ez a teljesen lelki részt jelenti.

D1255 2014.09.08. 21:05:29

@Pixynor: Hm, ez is csupan azt mutatja, hogy sokfelek vagyunk. Mi szenvedelyesebbek valahogy igy eljuk meg, jo kis beledoglosen. Finom ez, el nem cserelnem masra;)

Pixynor 2014.09.08. 21:10:55

@D1255: oh igen, ez pont így van, nagyon jól megfogalmaztad :) beledöglősen :) és egyébként én sem bánom, hogy ilyen vagyok, mert igazság szerint a szenvedélyesek tudják igazán megélni a dolgokat, teljes szívvel és lélekkel :) és úgy gondolom, hogy ahol a szenvedély testi szinten így tud működni, mint ahogy vázoltam, ott a lelkek is szárnyalnak :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.08. 21:38:14

@terrer: Ez kedves. Én sem röhögtem ki eddig senkit semmiért teli pofával. A tegnap elhangzott (nem tőled) röhögés után így fejezném be: Eddig... :D

ˇ (törölt) 2014.09.09. 07:17:19

@Star Lord:fura egy fenyegetés ez...szóval azzal próbálsz fenyegetni, hogy majd te is kinevetsz engem, mert szerinted én kinevettelek és rajtad nevettem ? Semmi gond, legalább lesz egy dolog, amiben együtt nevethetünk. Kíváncsi vagyok, amikor viccet mesélsz - tehát elmondasz egy történetet, amiben ugyan nem te vagy a főhős - akkor a hallgatóság nevetését hogyan éled meg...vagy az úgy oké, ha te is tudod, hogy ezt most viccesnek szánod és akkor természetesen ez nem probléma, ha nevetnek, sőt talán még kötelező is nevetniük ?
Mindezt nem azért írom, hogy a bocsánatért esedezést megússzam.Egyszerűen benne van a pakliban, hogy mások azt gondolnak rólam, amit akarnak és akár még vicces is lehet, amit mondok.Ha tudok őszintén nevetni magamon, akkor ha rajtam nevetnek, akkor tudok velük nevetni: mert nem azért csinálják, hogy bosszús legyek.
Nem tudom mit csináltál volna, ha még látod is, hogy mennyire nevettem azon, amikor azt olvastam, hogy mit értesz részlet alatt....amit ezek szerint kénytelen vagyok elmagyarázni, miért is írtam.Történetesen, ha én lettem volna a mütyürkés és én olvasom azt, amit írsz, akkor az eléggé rosszul esett volna - de ezt már írtam - a nevetés tehát nem kárörvendés, hanem az örömnek egy olyan formája, amikor de jó, hogy nem velem történt, velem nem történhetne ilyen.Nem csak azért, mert nem lehet a mütyürkével beazonosítani, hanem azért sem, mert én a helyében másképpen csináltam volna és az ismerhető okok alapján, miszerint ezt az eröltetést választotta nem igazán lehet másra gondolni, mint komolytalanságra és tréfára.
Vagy...vagy marad a másik lehetőség.Ha még mindig dühös vagy akkor azt várod el mondjuk tőlem is hogy én is dühös legyek ? Hát lehet, hogy akkor legközelebb egy hasonló esetnél akkor én is inkább dühös leszek és az fogom mondani, hogy hogy lehet valaki olyan ostoba hogy a lényeget részletként tálalja...persze tudom, igazából hasra kellett volna esnem, hogy "hát hogy mik vannak" felkiáltással.Csakhogy az nem a véleményem.Legközelebb leszel szives egy történet után azt is odaírni, hogy mi lehet a véleményem - véleményünk - róla.Vagy megtanulsz nevetni...vagy már ezt pont, hogy tudod csinálni ? :-D

terrer 2014.09.09. 08:57:23

@D. Maylo: "Legközelebb leszel szives egy történet után azt is odaírni, hogy mi lehet a véleményem - véleményünk - róla."

Ezt nem automatice írja oda, hanem neked kellett volna megkérdezned!!! Anyám... Hány nőd volt eddig neked tulajdonképpen???:-)
Én már rég megtanultam, hogy vagy kitalálom, mit akar egy nő, milyen viselkedést vár el tőlem (azzal a rizikóval, hogy rosszul ítélem meg), vagy megkérdezem, hogy is kéne reagálnom-viselkednem és mit kéne mondanom (de ebben is benn van még a rizikó, hogy azt mondja, találjam ki, de nehogy mást gondoljak, mint ő), vagy azon a napon/héten/hónapban már nem lesz szeksz. Negyedik út nincs.
Ők ilyenek. Másik bolygó.

Pixynor 2014.09.09. 09:15:30

@terrer: "Ők ilyenek. Másik bolygó." ugyan ugyan, csak rá kéne érezni a nő lelkére, ezt meg csak lélekkel tehetitek meg. Benne ebben a lelked egyáltalán? Mármint abban, ahogy a barátnődhöz állsz? Mert ha igen, semmit nem kell találgatnotok, hisz mindenre Ti is rá tudnátok érezni :)

Ha nincs szeksz, ott a keksz :)

ˇ (törölt) 2014.09.09. 09:18:32

@terrer: természetesen egy sem.Én az ilyen pincsikutyákat szeretem b@szogatni, mint amilyen te is vagy.Bár nem vagyok nő, de a saját érdekedben jól teszed, ha arra is figyelsz, hogy velem hogy viselkedsz, kisgyerek :-)

Pixynor 2014.09.09. 09:21:21

@D. Maylo: micsoda macsós duma :) ne izgass :)

terrer 2014.09.09. 09:47:32

@D. Maylo: ugyan már! Értsd is a viccet, ne csak te engedd meg magadnak! Akkor milyen jogon kéred számon Star Lordtól, hogy ő nem érti a te viccedet? Ez kicsit olyan óvodásan dacos lett, nem? Nekem szabad, neki nem...
Most komolyan, ennyi önuralmad nincs, hogy ilyen hamar kizökkensz? Férfiben tartás is van, nem hisztizik be unos-untalan:-)

ˇ (törölt) 2014.09.09. 09:50:18

@Pixynor: egyszerűen nem hagyott alternatívát.Engem savaz, hogy hány nőm volt, aztán meg levezet itt nekem egy stratégiát, ami ha nem sikerül akkor nincs szex, ami azt jelenti, hogy neki csak egy nője van.

Nem szeretem a macsó stílust, mert a macsónak állandóan azt kell bizonyítania, hogy ő a leg-leg-leg és hát sokszor kiderül, hogy nem az.Na de egészen más a helyzet, ha egy oktondi egyén tálcán kínálja magát, hogy onnan le legyen nyomva a pohár, ahogy azt a vak is tenné.Ilyenkor a legtemperamentumosabb módon tudok például műanyag evőeszközöket a földhöz csapdosni és aztán fej fölé emelt kézzel lábujhegyen topogva kiáltani, hogy "ollé!!"

ˇ (törölt) 2014.09.09. 09:51:49

@terrer: időközben elkészüt a kommentem, amihez az csak a felvezetés volt.Sajnos értem a viccet, de csinálni jobban szeretem :-(

ˇ (törölt) 2014.09.09. 09:59:38

@terrer: egyébként nem arra próbáltam felhívni Star Lord figyelmét, hogy értse az én viccemet: értékelje azt a viccet, amit az élet adott neki.Mindeninek, tehát nekem is eljön az a kor, amikor már nem tudunk új viccet kitalálni, másoké már unalmas és a ránk bámuló fiatal arcok fürkésző pillantásai pedig azt várják tőlünk, hogy meséljünk valami vidámat.
Ám szerencsére ez az ő élete.Úgy értékeli, ahogy akarja és mindenki annyi nőt számol meg amennyit akar.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:05:56

@terrer: egyébként jó, hogy említed a tartást....úgy látszik, jó lsz összeszednem magam,ha nem akarok teljesen off-topik lenni, ugyanis ahhoz, hogy b@szogassalak, a táma szerint előbb baráttá kellene válnunk.
Mindig ez a sok munka.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 10:18:44

@D. Maylo: @terrer: Nah, miattam igazán nem kell összeveszni.
T. Maylo! Amin én berágtam, az volt, hogy engem röhögsz ki egy olyan sztoriért, amit a topichoz címezve megosztottam. Nem várok egyetértést, de talán kiröhögést sem. Megkövetést sem, sőt még megértést sem. Szimplán megosztottam egy történetet.
Az én EDDIG nem röhögtem sem rád utalt, hanem arra, h. talán akkor nekem kéne a kispöcsösöket kiröhögni a jövőben, ha már engem egy másik pöcsös azért kiröhög mert egy kispöcsössel félresikerült mit tesz a szex a barátsággal sztoriba kerültem.
Én ugyan senkit nem tanítok arra, hogy hogy viselkedjen, meg hogy reagáljon dolgokra, nekem sem kell tanítani, kinek a viccén kell/érdemes/van mit röhögni.

T. Terrer! Milyen kedves, hogy védelmedbe vettél. (igen, direkt nyalizok).

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 10:25:06

@D. Maylo: halkan megjegyzem, hogy itt pedig finoman leostobáztál

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:32:59

@Star Lord: ááá, ezt nem bírom kihagyni.

A barátságot is az tette tönkre hogy LEGALÁBB te nem tudtál rajta nevetni még utólag sem.
Ami miatt mégis még mindig a sztoriról beszélgetünk, az az, amit kiváltott az én reakcióm.

Nekem is vannak kellemetlen szoriajim, de én vagyok olyan beteg, hogy alkalmasint elmesélem, pusztán azzal a céllal, hogy megnevetessek másokat is.Például terrer hozzám való jósága miatt ezekből itt biztosan nem fogok egyet sem említeni :-) mert ugyan olyan jó lenne nekem, mint az én reakcióm a te történetedre neked és én is szeretnék nevetni.

Oké, mégegyszer bocsánatot kérek tőled.

Személyeskedő vicc következik, kéretik kihagyni.

És érdeklődéssel várom, hogy terrernek mekkora van, mert ha jól látom, itt épp egy barátság kezdődött el :-)

notC 2014.09.09. 10:33:20

olyan kocka módon kezelitek ezt a barátság, kapcsolat, szex, hűség, meg mittomén milyen fogalmakat, mintha mindnek lenne egy szépen felcimkézett doboza, ezek a fogalmak pedig mint kézzel fogható tárgyak csak az egyik vagy a másik dobozban lennének tárolhatóak. ...vagy el kellene vágni, így a részek már kevesebbek lennének mint voltak, vagy egyszercsak átminősülnek és KELL egy másik dobozt keresni nekik...
Pedig itt emberi kapcsolatokról beszélünk, melyek alkalmasint megkívánhatnak bizonyos elvárásokat (pl. egy barátság barátság marad akkor is, ha egy hónapja nem láttuk egymást, míg egy kapcsolatban ez már kicsit másként működik) és bizonyos tetteknek következményei is lehetnek (pl. csak azzal szabad szexelni, aki... és itt hosszú litánia jön társadalmi korlátok és elvárások szintjén...)

Én inkább halmazként szeretek nézni ezekre a fogalmakra. Olyan halmazokra, melyeknek sok-sok metszetük lehet, sok helyen kapcsolódhatnak, akár egymásra épülhetnek, de szinte sohasem kizáró halmazok. Szerintem a barátság a legnagyobb halmaz, amibe nagyon sok minden belefér. Még a házasság, családalapítás is. Mert kivel is szeretnénk legjobban együtt élni? Naná, hogy egy olyan emberrel, aki ért és megért minket, aki feltétel nélkül megnyílik nekünk, akivel jó együtt lógni, akivel közös az érdeklődési kör, az értékrend, stb... Mi másnak hívjuk ezt az embert, ha nem barátnak?!

Az már egy másik kérdés, hogy ezeket az emberi kapcsolatokat tönkre is lehet tenni. Néha a barátok is összevesznek, aztán lehet, hogy soha többet nem akarják látni egymást, néha visszatalálnak. Mint ahogy olyan is van szép számmal, akik egy elrontott házasságot kötnek újra évekkel később, vagy tartanak meg másféle kapcsolati szinten egy életen át.

És ezek a kapcsolatok bizony viselhetnek nemi jelleget is. Ja, teljesen igazatok van abban, hogy egy férfi és nő hozza magával férfi és női minőségét. Amire lehet, hogy vevők vagyunk, de az is lehet, hogy nem. És igen, abban is igazatok van, hogy ez elronthatja a dolgot, de már megbocs.. Milyen barát az olyan, aki mondjuk rá akarja erőszakolni magát a másikra?! "Ó, drága barátnőm, olyan jó segged van, hogy akarom, hogy dugj velem, mert különben örök harag!" Na, az ilyen elmehet a sunyiba... Ő bizony kiesett a barát kategóriából... Ha viszont működik a kémia, és még a társadalmi elvárásoknak is meg tudnak felelni, akkor miért is ne tehetnék meg, hogy ágyba bújnak? Vagy miért is ne szerethetnének egymásba? Ja merthogy akkor már elvárásokat támaszthatunk vele szemben, akkor már birtokolhatjuk? Vagy ha elmúlik a szerelem, megutálhatjuk, megalázhatjuk, kidobhatjuk, és többet látni sem akarjuk?

Szerintem jó ökölszabály lehet, hogy az ne akarjon ellenkező nemű barátot magának, aki pl. nincs jóban az exeivel.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 10:37:34

@D. Maylo: OMG... Attól, hogy te azt gondolod, hogy a barátság ezen ment félre, még nagyon tévúton vagy, hisz min ha nem rajtam múlhatott... Az, hogy megpróbálod belém is dumálni, még nem így történt, félreviszed az egészet. Továbbiakat a témában nem szeretnék tárgyalni.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:47:13

@Star Lord: ne mond, hogy ez a lehetőség nem jutott eszedbe, miközben azon mérgelődtél, hogy miért röhögök a sztorin.Ha nem álnévvel irogatnánk ide, akkor kétszer is meggondolnád, hogy elmesélsz-e egy olyan sztorit, aminek hallatán a közönség lehet, hogy számodra kellemetlen reakciókat ad.Csak jelezném, rajtunk kívűl, akik itt beszélgetnek, még jó pár ezren olvasták.Az, hogy ők erre nem reagáltak semmit, az róluk semmit nem mondd, az hogy én reagáltam rá - és egyébként írok ide - azt jelenti, hogy nem feltétlenül fogom magam vissza annyira mint mások.
Mondjuk 1000-2000 ismeretlen ember előtt én nem nyitnék egy sztorival olyan részletességgel, ami még mindig megérint, nem tárulkoztam volna ki olyan mértékben, ami fájdalmas lehet.Mondjuk csak annyit említettem volna, hogy a szex sikertelensége okán vége lett az egésznek.
Ezzel most megint nem azt akarom mondani, hogy teljesen helyénvaló, ahogy nevettem és nekem van igazam.Arra utalok, hogy bár értem, hogy az én reakcióm számodra sértő volt, azonban a példa történeted egy nagyon fontos oldalt mutat a témával kapcsolatban.Nem azért lett vége a barátságotoknak, mert őt kicsivel áldotta meg a jóisten, hanem mert ezen nem tudtatok felülkerekedni.Attól, hogy nem tudtátok magatokat másképp is jól érezni, attól még nem kellene eldobni a barátságot és akik a szexet a barátságban valamiféle egy lapra feltevésnek gondolják, azoknak számolniuk kell a barátság elvesztésével is mint lehetséges eredménye egy ilyen lépésnek.Most ezt nem boncolgatnám tovább, mert megint nevetnem kell és nem merem leírni miért...tényleg ne haragudj...és most sem rajtad nevetek.Egyébként én egy senki vagyok ugyan úgy, mint a némák, akik csak olvasnak, de nem írnak.Nem kell ennyire komolyan venni.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:48:30

@Star Lord: bocs, az utolsó akkor készült, amikor ezt a kommented még nem olvastam.Leszáltam a témáról.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:52:40

@notC: nagyon jó. Én kiegészíteném, egy nagyobb halmazt említenék: aki nincs jóban saját magával, annak jó esélye van arra, hogy nem fog menni abarátság és szex együtt.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 10:53:49

@D. Maylo: Mint írtam a barátságot nem én dobtam. Tisztában vagyok kik és hányan olvassák. Az pedig hogy milyen sztorival indítok: igazad van, máskor személyes sztorit nem kaptok. Az , hogy ÉN álnéven mit írok le: bármikor törlöm a reget és újat regelek, akkor nem mindegy?
A mondd egyébként két D felszólító módban, csak hogy én is okítsak kicsit :)
Nyugodtan nevess azon, ami jól esik. Ha tudnád én a sok összefüggéstelen kommenten mennyit nevetek...

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 10:56:38

@notC: Az exeknek ehhez mi köze? Két külön történet számomra.
@D. Maylo: És akkor mi van, ha nem én, hanem a másik nincs jóban magával?
Látod, Maylo, egy a ti szemszögetek, egy pedig a másik oldal.

terrer 2014.09.09. 10:58:26

@Star Lord: dehogy veszünk össze! Csak beszélgetünk! Mondtam fiatal barátomnak, hogy az önuralom igen hasznos és férfias tulajdonság, lásd chicken game (az veszt, aki előbb elveszti az önuralmát).
Kedves vagyok, tudom:-) Nézd! Most is. [mutatja]
(Mért direkt?:-) )

ˇ (törölt) 2014.09.09. 10:58:42

@Star Lord: Semmi sincs.Viszont akkor nyugodtan leírhatnád szerinted ő miért nincs jóban magával és miért nem derült ez ki a barátság alatt, amikor működött.Csakis mások okulására.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:00:23

@Star Lord: " Az , hogy ÉN álnéven mit írok le: bármikor törlöm a reget és újat regelek, akkor nem mindegy?"

Akkor nem mindegy, hogy kin, min és hogyan nevetnek !? Vagy akkor mi értelme van annak, hogy "ne nevess ! " ?

notC 2014.09.09. 11:08:12

@Star Lord: bocsi, most látom, hogy benne vagy egy nagy vitában, de én nem ehhez kapcsolódtam. Az exeknek a barát-szex vagy nem barát szex kérdésben van jelentősége. Ha képesek vagyunk egy rossz kapcsolaton úgy túllépni, hogy nem marad bennünk tüske, hogy a másik fél szempontjait is képesek vagyunk megérteni, elfogadni, akkor kellőképp érett a személyiségünk ahhoz, hogy akár szexi kalandba keveredjünk egy olyan emberrel, aki barátunk, s tehetjük ezt anélkül, hogy az esetleges sikertelenség, vagy épp a mi vagy másik kapcsolati állapotának megváltozásába se dögöljünk bele.
Képzelj el egy olyan kapcsolatot, ahol van szex, hetente 1-2 alkalommal kidöntitek a falat. És most képzeld el, hogy a szeretkezés után együtt ültök le a gép elé, együtt böngészitek a társkeresőt, segítesz neki levelet fogalmazni, és ha összejön a randija, a szomszéd asztaltól figyeled őket...
Milyen érzés? Jó vagy rossz?

Pixynor 2014.09.09. 11:14:23

@D. Maylo: "Ilyenkor a legtemperamentumosabb módon tudok például műanyag evőeszközöket a földhöz csapdosni és aztán fej fölé emelt kézzel lábujhegyen topogva kiáltani, hogy "ollé!!" "

Na ezen most meg én nevettem egy jót. Abszolút vizuális típus vagyok :) és megnézném élőben is :)

Pixynor 2014.09.09. 11:15:12

@notC: végül is teljesen igazad van, a dolog sokkal összetettebb annál, semhogy általánosságban rá lehessen húzni egy igent vagy egy nemet :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:15:31

@terrer: Látom. :) Mások bosszantása miatt "direkt".
@D. Maylo: Nyilvánvalóan az elutasítást nem tudta elfogadni és feldolgozni, ill. a további baráti programjavaslatokat nem fogadta a saját szégyenérzete miatt. Az, hogy valaki negyven körül miért nincs és nem tud jóban lenni magával, sajnos nem én fogom megtanítani rá. Ennyi önállóság nyugodtan szoruljon mindenkibe, hogy magát fejleszti nem mástól várja el :D Barátság alatt minek kellett volna kiderülnie, amikor nem ez volt fókuszban?

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:16:05

@Star Lord: Mindenki az, én is.Például terrer-nek én csak ezért írok :-)

Attól csak jobban fáj, ha valami olyat akarsz védeni, ami nincs vagy olyan valakit akarsz meggyőzni akit ez - szigorúan a saját mércéd szerint - nem érdekli.Például ezért helyes, ha terrer szájába páros lábbal lépek bele :-) Ostobább, csírább, kisebb farkú vagyok nála ? Ezt nem ő fogja eldönteni, hála annak amagasságosnak :-D
Oké, van rá hajamom, hogy mindenki szájába belelépjek.Még a névtelenség mellőzése esetén is.Neked meg arra, hogy magadra vedd névtelenül is.Majd jobban vigyázok.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:19:21

@notC: Nem tudom én nem szoktam barátokkal szexelni, úgyhogy erre nem tudok válaszolni. Mielőtt Maylo beleköt, AZ az eset egy továbblépési próbálkozás volt és egyszeri. Amit neked írtam, az nem kötődik a párhuzamosan folytatott beszélgetéshez. Nálam továbbra sem áll fent, hogy az exektől teszem függővé a barátkozást. A lezárt ügy az lezárt ügy. Miért akarnám tartani a kapcsolatot utána barátilag?
"másik fél szempontjait is képesek vagyunk megérteni, elfogadni" hát, én ilyet nem nagyon láttam még, főleg nem férfitól :D

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:19:59

@Pixynor: ezen kívánságod teljesítésének még számtalan feltétele van....de ahhoz ragaszkodnom kell, hogy te vedd meg a műanyag tányérokat.Sajáttal nem vagyok elég bátor, elég macsós és ez nagyon lerontja a produkció élvezeti értékét :-D

Á, szó sem lehet róla, még terrer a végén megszólna, hogy egy műanyagtányért sem tudok összetőrni, ami elvileg törhetetlen ugye...

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:20:21

@D. Maylo: Nem kell vigyázni már mondtam elnézést sem kell kérni. Vagyok olyan önálló, hogy eldöntöm reagálok-e valamire vagy sem. :D

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:24:36

@Star Lord: igaz, rosszul gondoltam.Csak a gyanunak kellett volna meglennie, hogy esetleg annak ellenére, hogy barátok vagytok ő mégsincs jóban magával.Mert attól - szerencsére - az embernek még lehetnek barátai.

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:26:49

@Star Lord: viszont, ha valaki a barátjával akar szexelni, akkor ezek szerint nyugodtan rákérdezhet a méretre.Legalább kiderül előre, hogy nincs jóban magával vagy hát ugye esetleg nem megfelelő a méret.Ha tényleg barát, akkor kimaradhat a rossz szex és megmarad a barátság.

notC 2014.09.09. 11:27:14

@Star Lord: Ezért is szép a világ, mert olyan színes :-) A legkülönbözőbb habitusú és gondolkodású emberektől lesz izgalmas az élet. A tiéd ilyen, te így látod, és én a magam részéről megengedem, hogy ilyen is maradjon :-) Kimondottan izgalmas személyiség lehetsz a tüzes temperamentumoddal. Van nálam egy kávémeghívásod ;-)

...viszont az a véleményem (csak hogy a post témánál maradjunk), hogy tartózkodj a férfi-nő barátságtól, de semmiképp se keveredj velük szexbe, mert nálad az a barátság végét jelenti. Hangsúlyozottan szerintem!!!!

ˇ (törölt) 2014.09.09. 11:27:44

@Star Lord: oké,oké, azért én mégis megspóroltam volna az álláspontom tisztázásával töltött kommentjeim egy részét :-)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:30:41

@D. Maylo: Nem, te alapból abból indultál ki, hogy csak a nő nem lehet jóban önmagával.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:32:22

@D. Maylo: Miért? Úgy láttam kifejezetten szereted az álláspontodat kifejteni.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:35:52

@D. Maylo: Nem a barátjával akar szexelni a jó kifejezés. Adott két ellenkező nemű barát, akik jó lépésnek tartották a továbblépést. Nemtom én még soha senkitől nem kérdeztem meg jó előre, hogy akkor mekkora. @Pixynor: Lehet, hogy ezt kellene tennünk? :D

@notC: Ki fizeti a kávét?
Vannak fiú barátaim, és kifejezetten szeretek velük beszélgetni, érdekes, ahogy bizonyos témákat félrevisznek. Azzal, hogy egyszer továbbvittem volna a sztorit, nem jelenti, hogy minden barátommal bármibe bele szeretnék keveredni. Előző esetben sem nálam jelentette a barátság végét. Néha úgy érzem csak minden második sort olvastok el. Szerintem általánosítasz :D

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 11:47:06

@notC: Más. Általában a temperamentumos ember nem népszerű. Mindenki (munkahelyen, kapcsolatban) jobban kedveli a bólogató pincsiket. Nők is a férfiakban, és fordítva is. Én valahogy így láttam.

notC 2014.09.09. 11:49:34

@Star Lord: vendégem vagy!
Általánosítok? Mondjuk inkább úgy, hogy messziről közelítek... Vagy ha jobban tetszik, a saját tapasztalatomat vetítem ki, benne kudarcokkal, tévedésekkel, hibákkal. A temperamentumosságod megérzés, az emberi kapcsolatokhoz való viszonyodról véleményt alkottam, de nem tettem hozzá, hogy az rossz lenne, egyszerűen csak más. De mindenképp kíváncsivá tett (na nem annyira, hogy mostantól nem tudok aludni nélküled :-)
Nem olvastalak vissza, de jól érzem, hogy egy haveri viszonyt próbáltál párkapcsolattá "előléptetni", és nem jött össze, így emberünk inkább törölt a facebookról? Nos, ha a személyiség érettségéről beszélünk, akkor ez természetesen mindkét félre értendő! Hiába vagy (vagy?) te érett, ha a másik még cumival a szájában jár az élet-oviba... :-)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 12:00:23

@notC: Igen az a normális, ha valaki saját tapasztalatot mesél nem pedig világmegváltó gondolatokat akar közölni. Ó nem a fb-ról törölt, hanem egyik napról másikra felszívódott. De ez nem engem minősít. Nála mindenképp érettebbnek gondolom magamat. De sosem mondtam, hogy bármit tökéletesen csinálok.

notC 2014.09.09. 13:00:33

@Star Lord: "hogy bármit tökéletesen csinálok"
...unalmas lenne.. Ráadásul emberismeretben sem voltál túl erős: olyannal bonyolodtál bonyolult szituációba, aki nem tovább bonyolítani tudja, hanem faék egyszerűségűre degradálni, meg sikítozva elmenekülni. De tanulópénznek ő is jó volt :-)

notC 2014.09.09. 13:04:38

@Star Lord: "a temperamentumos ember nem népszerű"
Jaj! Ezt most láttam. Miért kellene mindig az egyszerűbb utat választani? Miért kellene olyan közösségbe, társaságba járni, ahol a pincsiket szeretik, vagy ha már ott vagy, miért kellene azok véleményére adni, akik szerint "túl..." valami vagy?
A nagy életigazságok könyvében jó sok közhely szól arról, hogy azokat keresd, akik inspirálnak és ne azokat, akik visszahúznak. Tudod! Nem az a fontos, hogy miért nem lehet megcsinálni valamit, hanem az, hogy ki tud ötletet a lehetetlenre :-)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 13:26:57

@notC: Honnan tudtam volna előre, hogy egy önálló felnőtt embertől ennyi várható? :D
Ja a közösség nem feltétlen választás kérdése, mint pl munkahely, az ott lévőket nem én választom meg. Nem mondtam én, hogy adok a pincsik véleményére :D pincsi meg hát... engem befolyásolni :DDD

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 13:28:13

@notC: Olyan szépeket írtál. Ki tud ötletet a lehetetlenre :D hol olvasol ilyeneket?

ˇ (törölt) 2014.09.09. 17:31:54

@Star Lord: lehet, hogy ebben is hibáztam.Valahogy túl sok ilyen élményem okán elfogadhatónak tűnt ez, bár talán nem szándékosan és nem ezt akartam bizonyítani.Egyszerűen ez a tapasztalatom.

Pixynor 2014.09.09. 18:06:12

@Star Lord: "soha senkitől nem kérdeztem meg jó előre, hogy akkor mekkora. @Pixynor: Lehet, hogy ezt kellene tennünk? :D"

Háát őszintén, aki megihletett eme posztom megírására, arról történetesen tudom, hogy nagy :) de többnyire én sem szoktam előre centi adatokat kérni, ugyanis volt nekem már teljesen jó naggyal és átlagossal, vagy átlagos és kicsi közötti határesetessel is, és volt kevésbé jó is naggyal és átlagossal szóval..... Persze a mütyürök.... hááát na az gáz. :) :)

@notC: ... és mindenképpen kérem az élménybeszámolót a közös kávézásról :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 21:05:24

@D. Maylo: Elhiszem. Nagyobb részben így van.
@Pixynor: ne add alá a lovat :D

ˇ (törölt) 2014.09.09. 21:24:40

@Star Lord: na, most miért ne, rám fér :-)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.09.09. 21:31:07

@D. Maylo: Jó most megkövetlek mert bántottalak. De amúgy azt nem rád céloztam Pixinek :D Mindegy.

Pixynor 2014.09.09. 21:48:30

@Star Lord: Oh igen, és gondolom NotC-re vonatkozott. Szerintem Ő már egy táltoson ül. :)

notC 2014.09.11. 22:14:19

@Pixynor: nem lesz miről beszámolni :-)

Pixynor 2014.09.11. 22:16:58

@notC: miről maradtam le? :)

Pixynor 2014.09.11. 22:46:27

@notC: ja, igen azt tudom, hogy arra céloztál.
süti beállítások módosítása